Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennél, ha kiderülne a párod az ex barátnőjével így viselkedett?
Sziasztok,
megtudtam ,hogy a jelenlegi párom akivel már össze is költöztünk (fél éve vagyunk együtt) az egyik barátnőjével akivel 5 évig volt együtt úgy viselkedett,mint egy pszichopata, nem engedte sehova ,féltékeny volt őrülten, az utcán is kiabált vele. Azt is meg tudtam,hogy az ő keresztapja verte a feleségét és ugyanígy viselkedett,mint a párom.
Amikor rákérdeztem a dologra,azt mondta,hogy velem nem viselkedne így és a többi barátnőjével sem bánt így,de az a lány annyira idegesítette.. Szerintetek van félnivalóm? IGazat mond? Velem nem fog így bánni?
Igazat is mondhat, én akkor is félnék. Ez a nemnormális viselkedés, amit végül is elismert, akkor sem elfogadható, ha a partner "idegesítette" őt.
Ha egy épeszű embert idegesít egy másik ember, akkor nem így intézi vele a dolgait. Végső esetben otthagyja, szakít vele, de nem fog vele üvöltözni az utcán és a mozgásában korlátozni.
Én minden kapcsolatot megszakítanék ezzel a fickóval.
Volt "szerencsem" ilyen pasihoz, pont ezert nem varnam meg, hogy nalam is elkezdje, minel elobb befejeznem ezt a kapcsolatot.. ha a hajlam benne van, es kepes igy viselkedni, akkor csak ido kerdese a dolog, minel kesobb lep az ember, annal nehezebb. Az elso masfel evunk tokeletes volt nekunk is exemmel, nem hallgattam azokra, akik ova intettek amiatt, hogyan viselkedett a volt baratnojevel (zaklatta, uvoltozott vele, feltekenykedett, szakitas utan is honapokig fenyegette), hisz szerelmes voltam es elhittem neki, hogy az a lany "hozta ki belole az allatot". A-a, nem igy mukodik.. persze rasegit, ha valaki provokal, de ha az ember nem tudja kordaban tartani az erzelmeit, az elobb-utobb meg fog mutatkozni szerintem. Mondanom sem kell, nalunk is igy lett, majd amikor szakitottam vele, evekig zaklatott, hivogatott rejtett szamrol, kovetett, meg is utott joparszor.. Es meg en voltam a szemet, hogy nem bocsatok meg neki.
Viszont ha a sajat borodon akarod megtapasztalni, es adni akarsz neki egy eselyt, szived joga, viszont nagyon figyelj az into jelekre, erzelmi manipulaciora, buntudatkeltesre, feltekenysegre etc. Azt azert tartsd eszben, hogy sokkal nehezebb lesz mar akar fel ev mulva is kilepni, mint most.. mindenesetre a dontes a te kezedben van.
Minden barátja mondta a lánynak,hogy hagyja el a párom,de annyira szerelmes volt,hogy eltűrt neki mindent,végül a párom csak talált valakit és lelépett.A nővére azt mondta ő sem kedvelte azt a lányt,mert csendes volt és ő végül örült,hogy "kidobta".
A párom azt mondja így még soha senkit nem szeretett mint engem,és velem akarja leélni az életét,még senkivel nem költözött össze csak velem, már az eljegyzésen gondolkozik ,velem egyébként nagyon kedves,mindig megyünk kirándulni,sok virágot és ajándékot kapok tőle.
"A párom azt mondja így még soha senkit nem szeretett mint engem,és velem akarja leélni az életét,még senkivel nem költözött össze csak velem, már az eljegyzésen gondolkozik ,velem egyébként nagyon kedves,mindig megyünk kirándulni,sok virágot és ajándékot kapok tőle."
És mi lesz, ha nem lesz ekkora a szerelem? Ha valamit nem úgy csinálsz, ahogy ő akarja? Ha vita lesz? Amíg ezekre nincs válasz, addig ne tervezz szerinte.
Én ezek után mindig úgy érezném, hogy egy időzített bomba mellett élek.
Másrészt akinek egy kapcsolatban belefér az ilyesmi, annak később is bele fog férni.
Az, hogy a nővére nem kedvelte azt a lányt, mert csendes volt (micsoda égbekiáltó vétek, mi?), még mindig nem indok a kedves párod viselkedésére.
És az, hogy most téged így szeret meg úgy szeret, nem garancia semmire a későbbiekben. Vagy te is el fogsz nézni mindent ennek az idiótának, mint a volt barátnője, mert azt mondogatja neked, hogy mennyire szeret?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!