Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátnőmnek igaza van?

Figyelt kérdés

Összevesztünk, mert szerinte én nem készülök az emelt érettségire. Az órán a tanár nem hagyja, hogy gyakoroljak rá, sokkal alapabb dolgokat magyaráz az osztály többi részének. Barátnőm szerint nekem kellene a sarkamra állni, hogy engedjen akkor is gyakorolni.


Azt mondja, hogy inkább nem számol velem hosszútávú kapcsolatként, mert egy idő után elmaradok az ő tempójától. Ő már pár hónapja dolgozik, közben tanul, és a tanulmányai végével ki akar menni külföldre. Én is dolgozni akarok, de olyan helyen, ahova kell az érettségi. Azt mondja, hogyha nem állok ki magamért, akkor nem fog sikerülni az érettségi, és így csúszok egy évet, amit neki lehet nem lesz ideje megvárni.


Mondta, hogyha a tanár ilyen, akkor tanuljak szabadidőmben. Én mondtam, hogy a szabadidőmet inkább vele tölteném, erre ő ismét annyit mondott, hogy akkor majd tanulok a saját hibámból, de ő akkor már nem biztos, hogy mellettem marad.


2015. dec. 7. 14:14
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
100%

Ez ám az ösztönző csajszi!

Szerintem igaza van. Tanulj csak.

2015. dec. 7. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
100%
Igen. Igaza van, és meglehet oldani mindent. Ha tanulsz 1-2 órát a szabadidõdbõl attól még tudsz vele is Lenni. Ha neki megy a tanulás a munka és rád is jut ideje akkor te is megtudod oldani.
2015. dec. 7. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
88%

A tudás az egyetlen, amit nem vehetnek el tőled soha. Szerintem is igaza van a barátnődnek, most alapozod meg a jövődet, ettől függ(het), hogy bekerülsz-e egy jó főiskolára, egyetemre, és később a tudásodnak hála lesz-e olyan munkád, amiből azt az életszínvonalat tudod biztosítani magadnak és a családodnak, amilyet szeretnél.


Tanulj 1-2 órát a szabadidődben, vagy valóban, kérd meg a tanárt, hogy hadd gyakorolhass valahol a teremben hátul egy külön feladatsorral, ami kifejezetten az emelt érettségire készít fel. Nem hiszem, hogy nem engedné meg. :)


Igaza van, hogy ösztönöz és motivál téged, a tudás drága kincs és nagy hatalom!

2015. dec. 7. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 A kérdező kommentje:

Én vele akarok lenni, vele élni, ugyanazt az utat akarjuk bejárni. De ő azt mondta, hogy felőle lehetünk együtt, ő velem akar lenni, de hogyha választania kell a külföldi munka és köztem, és én amiatt nem tudok vele menni, mert bebukom az emelt érettségit, akkor nem fog sokat gondolkozni mit válasszon. És hogy velem képzeli el a jövőjét, de ha arra nem vagyok képes, hogy a sarkamra álljak a tanárral szemben, vagy önállóan készüljek az emeltre, amiben ő is hajlandó lenne segíteni, akkor nem fog megvárni, ha menni tud.


Ő azt mondja, hogy a tanár csak hátráltatni akar, mert okosabb és ambíciózusabb vagyok, mint ő. Barátnőmet is akarta, de ő nem hagyta, szóval ismeri is személyesen.

2015. dec. 7. 14:27
 5/25 A kérdező kommentje:
Én csak miatta tanulok, csak miatta akarok egyetemre menni, hogy vele tudjak dolgozni, és együtt tudjuk élni.
2015. dec. 7. 14:30
 6/25 anonim ***** válasza:
100%
Igaza van, mert a saját hibádból nem tanulsz és emiatt ő is kárát láthatja (nem tud kimenni külföldre). Ezzel viszont lehet hogy ösztönöz téged, hogy tanulj. Lehet nem tenné meg, hogy elhagy, de nem tudhatod, inkább tanuljés akkor minden jó lesz
2015. dec. 7. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:

Már kértem a tanárt, hogy hagy gyakoroljak, de mindig ad valami más feladatot, nem hagyja, hogy az emelt érettségit csináljam. Vagy odaül mellém, és hülyeségeket beszél.


Barátnőm azt mondja, hogyha még ott lenne, simán elintézné, eléggé határozott és céltudatos, de mivel már nincs a suliban, ezért nincs beleszólása. Tehát nekem kell, de én meg hiába mondom neki, nem hagy békén.

2015. dec. 7. 14:39
 8/25 anonim ***** válasza:
100%

Te délutánonként sülve főve a barátnőddel vagy? Órán csinálod, amit a tanár mond, vagy úgy teszel és közben gyakorolgatsz. Rendesen, szép szavakkal próbáld meg megközelíteni, ne erőszakkal.


Hétfő, kedd, szerda, csütörtök amikor hazamész mit csinálsz? Leülsz és tanulsz! Mire nincs időd? Ott az egész hétvége a barátnődre.


Tudom, mert én most tavasszal érettségiztem. Hazamentem és tanultam, a hétvégéket, pedig megszakítás nélkül a barátommal töltöttem. Péntek délutántól vasárnap reggelig minimum mindig. Néha még hétköznap is tudtunk találkozni, a tanulnivalótól függött.

Meg lehet oldani szerintem!


Amúgy az meg nem tetszik, hogy azt mondja nem fog rád várni. Nekem is vannak vágyaim, de a szerelem számomra olyan erős, hogy nem tudnám otthagyni a barátomat azért, mert akkor csúsznék egy évet. Belülről érzem, hogy nem bírnám ki, nélküle felesleges bármit is elérnem. Vagyis, akkor nem lenne értelme a tanulásomnak, ha közben meg nem lehetek vele és nem lennék boldog.


Sok sikert és ne magyarázd túl, amikor van időd készülgess.

Amúgy engem felvettek egyetemre és a készülésem a hétköznapokból állt. Szerintem ennyi elég, de akkor azt rendesen is kell csinálni. ;)

2015. dec. 7. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:

Távkapcsolatban vagyunk a munkája miatt, ezért hétköznap kb 5-6ig tanulok, aztán beszélgetünk, mert kb akkor ér haza. Hétvégén vagyunk együtt, szombaton meg vasárnap délig.


Azt mondta, abban az esetben nem várna rám, ha bukom az érettségit, mert nem tanultam. De szerintem is csak okokat keres arra, hogy elhagyjon.

2015. dec. 7. 15:04
 10/25 anonim ***** válasza:
29%

Tisztázzuk pár dolgot.


1. Nem te mondod meg a tanárnak, hogyan tanítson.

2. Készülj szabadidődben érettségire.

3. A barátnőd zsarol.

4. A barátnőd egy bunkó, agyatlan, p*csa. Bocs, de tényleg ezt gondolom.

5. Ne fűzz egy ilyen lányhoz sok reményt.

2015. dec. 7. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!