Azt hiszem kikészülök . Merre, hogyan tovább?

Elég fontos kérdéssel fordulok hozzátok..és azt szeretném ha csak olyan válaszolnának,akik vagy átélték ezt vagy tudnak vmi konkrétat segíteni,mert kezdek megőrülni... 17 éves lány vagyok,tegnap volt a születésnapom.Tök jól alakult,nagyon emlékezetes maradt,talán tulságosan is.. Volt egy barátom akivel 9 hónapig jártunk.. nagyon szép szerelem volt,voltak persze gondok,de hát hol nincsenek... :)

Aztán hirtelen szétmentünk,mert nem törődtünk egymással,azt hittük vége kell lennie a kapcsolatnak.. hát azt hiszem hibáztunk.Eltelt a szakítás óta több mint 2 hónap. Egy hónapja hirtelen megkeresett,hogy talán folytathatnánk a dolgot,mert hiányzom neki stb..

Tudni kell a srácról,hogy nagyon "vagány" gyerek,ismeri mindenki,laza stb. Van azért felfogása a dolgokról,de nem mindent vesz komolyan,sőt szereti elröhögni az egészet,ezért is volt veszekedés köztünk néha,ha komoly dolgokról akartam vele beszélgetni.(De nem ezért szakítottunk.)Aztán azt mondta kell egy kis idő,hogy tisztázza magát,és döntsön,én pedig vártam.. vártam és telt az idő eltelt 3 hét.. Összefutottunk és elhívtam beszélgetni.Kedves volt,aranyos,nem küldött el a p*csába,azt mondta nem tudja mi lesz,az idő megoldja.. Ez nekem konkrétan nemet jelentett,és jól is éreztem,rá egy hétre azt mondta,inkább hagyjuk. Akkor borzalmasat koppantam,nagyon szarul voltam,és nem csak lelkileg,testileg is,6kg-t fogytam tőle,és egyszerűen nem fogtam fel.Tudtam,hogy tovább kell lépnem,minden egyes nap ezt szajkóztam magamnak,de borzalmas volt..

Aztán egyik napról a másikra,fogtam és felálltam,hogy ez így nem mehet tovább,elpakoltam a közös emlékeket,töröltem mindent.Megkönnyebbültem,sokkalta jobb volt mint azelőtt,hogy rágtam magam belül.Magamat okoltam mindenért,hogy hol rontottam vajon el?

Aztán ugye a barátok is nagyon sokat segítettek,együtt voltunk,nevettünk,mentünk bulizni,tényleg oké volt a dolog..

De amikor ujra láttam valahol a városban,megállt szinte a szív.. Iszonyatos rossz érzés volt,és már attól féltem a városból kell kiköltöznöm,hogy ne marcangoljam szét magam..Pedig mindent elkövettem,hogy ne lássam,ne halljak róla!! És mégis a sors ugy alakította,hogy valamiről mindig eszembe jutott..Akár egy közös ismerőssel futottam össze,akár valamilyen tárgyról vagy cselekvésről jutott eszembe..A legrosszabb egyértelműen az ismerkedés volt.. Igaz persze,hogy nem szabad addig ismerkedni amíg nem zárjuk le a multat.De sokan közeledtek felém..Köztük nagyon helyes,aranyos,kedves srácok,akik sokkal többet érnének nála.És mindet ellöktem magamtól! :S Egyszerűen nem bírtam másra ránézni..Hihetetlen volt az egész.. Aztán tegnap ugye ünnepeltük a születésnapom.Volt egy buli a városban oda mentünk ki.. Ott volt.:S Miért is ne lett volna.. Odajött megköszöntött,adott puszit.Aztán nagyon sokat táncoltunk is.. Megakartam halni a karjaiba.. Hogy ne kelljen ezt a szenvedést csinálni.Hogy lépjek tul,hogy legyen vége. És nem ment.Ugyanugy felkavart,és tudtam hogy nem zártam le,nem sikerült a munka,amit építgettem,2 hónap alatt nem sikerült elfelejtenem..

És most félek rettenetesen,mert keresni nem merem,értelme nincs.

Most azt fogjátok mondani,kell még idő,és hogy fiatal vagyok,lépjek tovább. De nem megy.Higyjétek el hogy próbálkoztam!

De nem sikerül.. Kudarcba fullad minden...És mostmár nem tudok más dologra se koncentrálni,a jegyeim is rosszabbodnak,itthon is szétszórt vagyok...

Egyszerűen megállt az életem nélküle.. :/