Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Feladtam! Ennyi volt, nem bírom már tovább. gyenge vagyok?

Figyelt kérdés

a lány akit legjobban szeretek már elvileg utál.

kb. 5 hónapja (8 hónapja ismerjük egymást) próbálom visszacsábítani magamhoz de nem megy, pedig mindent bevetettem!

elvileg szeretett de mikor kiderült hány éves vagyok azóta elküld!! (ez volt 5 hónapja)

mert hogy szülei nem tudnák elfogadni, hogy hány éves vagyok, és mert barátnői/haverjai nem csípik a pofám (nem épp egy modellfiú benyomását keltem)!!

én mondtam, hogy tartson ki, én mellette leszek, bármiben, és megoldjuk, de ő egyre szemetebb lett velem összejött mással (aki korban/kinézetben nagyon jó szülei, ismerősei számára), és most már egyenesen bánt, sőt, olyanokat mond, amik nagyon szíven ütnek.

próbálom megoldani, haverom is beszélt már a fejével, azt mondja, hogy már utál.

próbáltam megérttetni vele, próbáltam bizonyítani nagyon sok módon, hogy nem lesz gond.

de nem, mert mit fognak gondolni ezek, mit fognak gondolni azok, úgysem fogadnák el szülei, meg senki sem.

soha nem szerettem még ennyire senkit de már összezuhantam mert el sem olvassa amit írok kitörli szó nélkül.

ha hívom nem veszi fel, ha esetleg meglátom utcán fel sem ismer.

és egyre több fájdalmat okoz, hiába próbálom megérttetni vele.

5 hónapja ez megy, és most már kezdem elveszíteni a legapróbb reményt is.

már nem tudok mit írni mit tenni.

mit tennétek a helyemben?

ha már szóba sem állna veletek?

én már nem is tudom hogy ez az a lány-e akit megszerettem mert nnyi fájdalmat okozott és sosem kért érte bocsánatot..

nem hat rá vagyis nem mutatja hogy hatna rá kedvesség ajándék ész érv vagy szenvedélyes kinyilatkoztatás.

mostanában ráadásként én is nagyon elvesztem a türelmem és odamondogatok neki.

van ebből kiút?

van erre megoldás a felejtésen és feladáson kívül??


2010. febr. 27. 20:46
1 2 3 4
 31/31 anonim ***** válasza:
Azért komoly fenyegetés lehet az, hogy nem beszéltek többet, annak, aki eleve nem áll szóba veled:>
2010. febr. 27. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!