Bevállalnátok a szegénységet és nélkülözést csak hogy együtt lakhassatok a párotokkal albérletben?

Jelenleg 2 lehetőség van. Az egyik hogy minden így marad, mindketten külön élünk szülőkkel, így hogy nincs bérleti díj, egy viszonylag normális életszínvonalon élhetek.. Viszont ez sokáig nem össze egyeztethető a párkapcsolattal, mert egyszerűen nincs hová mennünk, az utcán randizunk, meg az autóban, szóval semmi meghittség, semmi szeretkezés nincs köztünk, együtt aludni sem szoktunk. Mindez a szülők/családi helyzet és hozzáállás miatt van, nem akarják hogy egymásnál töltsük az időt, öreg maguknak való emberek, akik nem tűrnek férfit a lakásban, másik oldalon pedig szintén hasonló a gond, csak ott egyszobás a lakás, nincs magántér. Viszont ha albérletbe költöznénk ketten, akkor minden kifizetése után csak annyi maradna hogy ételre legyen pénzünk, semmi szórakozás, semmi tartalékpénz. Akkor le kellene mondanom az autómról, a háziállatomról, nem lenne pénzem kozmetikai szerekre, sminkcuccokra, ruhára, konktaktlencse helyett szemüveget hordhatnék. Félek attól is hogy kiábrándulna emiatt, hogy a külsőmben jelentős változások lennének. Meg abból is veszekedés lenne egy idő után hogy semmi kimozudulási, szórakozási lehetőségre nincs pénzünk, csak dolgozunk, eszünk, alszunk, szexelünk. Így nem sokáig lehet kapcsolatot fenntartani ahogy most élünk, de félek hogy az összeköltözés se lenne jó megoldás, a fent leírt dolgok miatt. Egyéb lehetőség nincs, jobban fizető munkára nincs esélyünk, örülünk hogy ez is van, költözni se fogunk, így is az ország fejlettnek mondható részében élünk. Beszélgettünk arról hogy milenne ha beköltöznénk idegenekhez egy albérleti szobába ketten, akkor a pénzzel nem lenne gond, viszont ez egyikőnk szerint sem jó megoldás.