Bűntudatom van ez normális?

Már nem szeretem a páromat ügy igazán, nem igazán érek iránta semmit se, inkább csak bűntudatom van, hogy Ő szeret, de én már nem szeretem. Illetve valamit érzek iránta, de azt nem, hogy ő életem párja, meg vele le tudnám élni az életem. Egyszerűen nem vagyok boldog mellette. Mindig el akarom mondani neki, főleg amikor összekapunk, akkor bevágnám neki, hogy már nem szeretem, de mindig találok okot rá, hogy ne tegyem. Nyilván félek, hogy mit reagálna, nagyon rosszul esne neki, nem akarok neki rosszat. Meg hát mostanában nincsenek túl jó napjai, és nem tudnám tovább rontani a helyzetet. Illetve mindig mondja, hogy én vagyok, akire számíthat, aki őt egybe tartja ("ha én kidőlnél mellőle, ő is kidőlne"), gondoskodó vagyok, néha már túlságosan is, de ez belőlem fakad. Sajnálom inkább, meg tisztelem túlságosan is, ő nem tisztel annyira, mint én őt. Mi lenne a helyes? Nem akarom cserben hagyni!!