Önző vagyok, hogy nem tudok örülni mások boldogságának? Csak én vagyok így?

18 éves lány vagyok, és úgy érzem összedőlt a világom, hogy semmi nem jön össze mostanában. A 2 legjobb barátomnak csaja/pasija lett és már nem vagyunk annyit együtt. Nagyon szarul esik, hogy el vagyok hanyagolva és nincs kedvem már velük lógni abban a kevés időben sem, amíg ráérnek, mert nincs kedvem hallgatni a történeteiket, hogy milyen boldogok stb... Tudom hogy önzően hangzik, de higyjétek el, nekem is volt nagy szerelem az életemben, mégse voltam ilyen megrögzött.. Tudom, hogy ők örülnének ha én lennék ilyen boldog, de azt hiszem ez nem jófajta boldogság ilyen áron. Én soha nem hanyagoltam el a barátaimat egy szerelemért se. Valószínű, ha lenne most párom én se lennék ilyen zabos, mert lefoglalna valaki engem is, de dühít, hogy csak akkor vagyok jó nekik, amikor szinglik éppen.. :/ Igazam van, vagy próbáljak meg örülni?