Mi a véleményetek erről? Hosszúra sikeredett.

Barátnőmmel(15) együtt vagyunk másfél éve, "2 részletben". Mikor 1 évesek voltunk, szakított, mondván nem szeret annyira mint régen, élni akar, a szokásos. Oké, iskolába alig jártam, nagydarab fiú(16vagyok)létemre éjszakákat bőgtem végig, hogy miért nincs velem. Oké, enyhült a dolog, majd felbukkant megint, én pedig azért fogadtam vissza, mert első kapcsolata, mindenki hibázhat, ilyen alibiindokok, hogy én is elhiggyem, hogy jól döntöttem. Mindegy, minden szép és jó volt. Nem is velünk van a probléma. Az egész kapcsolat alatt, mint azt az évezredek alatt megszoktuk, én voltam a dominánsabb. Cigizett elején, mondtam azt most lerakod, lerakta. Nézd át a leckét, átnézte(legtöbbször én néztem át vele). Újabban volt 1-2 heves vitánk, mialatt ő sírva ment haza, a legutolsónál még anyja is mondta, hogy nekem van igazam...Mégis... Eltiltotta tőlem a lányát, mert párszor sírt, holott én csak jót akartam neki. Mi vittük nyaralni, én nézem át vele a leckét és ami a legfontosabb, szeretjük egymást. Anyja szavaival élve "ez az ő dolga". Igenis, csakhogy 15 órát dolgozik/nap, semmi ideje, nélkülem a lánya kettes tanul volt, nekem köszönhetően nem bukott meg, és én ezért soha, az ég világon nem vártam. Köszönetet is alig. Erre eltiltja tőlem... Minden önimádat nélkül állítom, kevesebb normális fiút találna a lánya nálam. Micsináljak... Kedves barátnőm annyival jutalmazta anyja szavait, hogy "hát nekem fontos az anyám véleménye". Nekem anyám ilyet szól, hogy én nem láthatom, attól függetlenül, hogy őt is szeretem, kinevetem és megyek a barátnőmhöz. Anyukája annyit dolgozik, hogy nem tud normálisan megismerni. A barátnőmben pedig eléggé csalódtam, hogy ennyivel reagálta le a dolgot. Hosszúra sikeredett, sorry. Szerintetek mi a teendő?