Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak? Milyen szülő...

Mit csináljak? Milyen szülő az ilyen? (a többi lent, kicsit hosszúra sikeredett)

Figyelt kérdés

Nem vagyok valami jó tanuló, de mindig próbálom magamból kihozni a legjobbat ami nálam kb. 3,5-3,6os átlag. Ebben az évben sajnos megbuktam matekból. Készülök a pótvizsgára, minden nap 1-2 órát tanulok rá. Egész nyáron összesen négyszer kéredzkedtem el, hogy találkozhassak a barátaimmal. Nem kell rosszra gondolni, nem iszunk, nem járunk diszkóba meg ilyenek és négyünk közül is csak kettő cigizik, de ők már évek óta. Tegnap is menni szerettem volna, mentünk volna múzeumba mert van egy kiállítás ami érdekel minket. Apám ezt úgy fogta fel, mintha azt kérdeztem volna, hogy elmehetek-e belőni magam. Azt mondta, hogy most már elég volt. A legutóbbi tali volt a legutolsó ebben az évben. Majd ha felmutatok valamit, akkor mehetek. Hiába mondtam neki, hogy tényleg ez az utolsó, jövő héten pótvizsga, szóval utána tovább készülök rá. Ekkor elkezdett kiabálni, hogy persze nekem minden előrébb való mint a tanulás. Nem látja, hogy én tanulok is?? Sőt néha még őt is megkértem, hogy segítsen. Azzal zárta le a vitát, hogy majd ha leérettségiztem (hogyha sikerül a vizsga ebben az évben) akkor felőle oda és akkor megyek ahova akarok. És ezt nála tényleg szó szerint kell venni. Tavaly félévben sajnos csak 2,6os átlagot sikerült összehoznom, akkor is eltiltott mindentől. Amikor az egyik osztálytársam átjött segíteni tanulni az év végi nagy dogákra akkor is kb. 2 óra múlva lehívott és mondta, hogy most már zavarjam haza, mert ha nem akkor ő fogja. Ez olyan rossz! Mert én ráadásul (szerintem pont ettől) eléggé zárkózott vagyok, de akiket tényleg a barátaimnak mondhatok velük teljesen nyitott vagyok, és számíthatok rájuk bármi van.

A volt barátnőmmel is apám miatt lett vége egy 8 hónapos kapcsolatnak. Már 18 vagyok, elmennék itthonról, lenne hely, de apám ezt sem engedné. Osztáy kirándulás helyett nagy nehezen elengedett egy barátommal 3 napra a Balatonra, de ott megbetegedtem és felhívtam, hogy majd csak két nap múlva megyek haza. Ekkor megvádolt azzal, hogy biztos olyan részeg vagyok minden nap, hogy nem tudok haza mászni. Ezt külön kikértem magamnak, nem iszok alkoholt,egyszerűen nem bírom már a szagát sem. Szóval a Balaton 6 óra vonat út onnan ahol lakunk és nem szerettem volna hányingerrel és lázasan vonatozni ennyit. De ezt ő nem volt képes felfogni. Másnap este beállított, hogy szedjem össze a cuccaimat, be a kocsiba és megyünk haza. Nem volt erőm tiltakozni ellene. Aztán hazafelé többször is meg kellett állni, mert nagyon rosszul lettem, hánytam majdnem egész úton. Akkor meg az volt a baja. :S Tegnap veszekedés közben mondtam, hogy ha akarnék elmehetnék innen máshová lakni. A válasza szó szerint ez volt:"Amíg én élek, addig ki nem teszed innen a lábad b*meg!" Anyukám meg ilyenkor csak vonogatja a vállát.:( Amúgy apám teljesen normális ember, vagyis nem iszik, nincsen semmilyen káros szenvedélye. Azóta lett ilyen mióta középiskolába járok.:S Mit csináljak?


2010. aug. 21. 12:03
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
35%
Ha el akarsz menni, akkor szökj meg. Mint írtad, lenne hova menned. Ne késlekedj, csak rosszabb lehet... amikor nincs otthon senki, pakold össze a holmijaidat, és menj...
2010. aug. 21. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
28%
Nem fogja fel, hogy felnőttél. Menekülj!
2010. aug. 21. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:

Apukád sokat vár el Tőled és ennek biztosan megvan az oka. Talán azt szeretné, hogy nála többet érj el. Szigorúan tart, az biztos, de amíg ott laksz, joga van megmondani, hogy hova és meddig mehetsz el, hiszen az "ő kenyerét eszed". Nem akarja, hogy elkallódj, és lássuk be, hogy a matek buktának is biztosan volt más oka is, nemcsak az, hogy nem érted a matekot.

Mutasd meg, hogy jól szerepelsz a pótvizsgán! Bizonyíts Apukádnak!

2010. aug. 21. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
11%

Nem olvastam el, tippelni fogok.

1. A szüleid nem engednek bulizni.

2. Nem engednek nyaralni haverokkal.

3. Nem engedik, hogy kapcsolatod legyen.

4. Nem veszik meg az áhított xy-t.

5. Azt mondják, hogy "amíg az én házamban élsz, engedelmeskedned kell nekem".


Ha az ötből már csak kettő is igaz, akkor tipikus tinédzserkori "utálomaszüleimetsenkisemértmeg"-szindrómában szenvedsz. Ki fogod nőni!

2010. aug. 21. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
82%

1 a 18 nem tini.

2 a 18-nak lehet kapcsolata az a normális,én már 13 évesen sátrazni jártam barátaimmal.

2010. aug. 21. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
44%
Mond meg neki h megmérgezed a kajáját hogy elmess mehess,majd jol beijed és elenged magától.
2010. aug. 21. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy szégyelli, hogy megbuktál, és szeretné, ha egy életre megjegyeznéd és soha többé ne forduljon ilyen elő.
2010. aug. 21. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
54%
lehet, hogy ő elcseszett valamit fiatalkorában, és rád vetíti ki.
2010. aug. 21. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Az én fiam 17 éves, gimibe jár. Meglátásom szerint a világ leglustább kölke, év közben egyáltalán nem tanul. Sajnos itthon sem segít semmit, de ha valaki elkezdené magyarázni, hogy azért ilyen, mert rosszul neveltem, az inkább ne vegye a fáradságot a klaviatúra-koptatásra, mert saját tapasztalatból tudom, hogy nem ettől függ, tekintve, hogy a másik fiam ugyanolyan elvárások és nevelési elvek mellett egészen más. Naszóval: a fiam tavaly év végén is megbukott, a pótvizsgán átment. Most is megbukott háromból, jövő héten pótvizsgázik. Tanul! Kidolgozta a tételeket és naponta kb. két órát foglalkozik a tananyaggal, van, hogy többet is. Persze ezt megtehetné év közben is, de azt valahogy nem...

Nyugodtan elmehet focizni a haverjaival, leülhetnek a térre dumálni, mert szerintem az, hogy pótvizsgára készül nem jelentheti azt, hogy a nap 24 órájában tanul. A saját hülyesége miatt nem töltheti teljesen szabadon a nyarat, de az kegyetlenség lenne, ha megpróbálnám bezárni a lakásba. Emellett nem is hiszem, hogy sok értelme lenne, mivel egyébként sem egy elmászkálós fajta, év közben is ha elmegy egy héten egyszer lógni a többiekkel, mindig itthon van nyolc körül, most, hogy nyár van, szintén kb. heti egyszer megy el velük pár órára és kilenc tájban hazaér. Most mégis mitől tiltsam el? A heti egy dumálástól, focitól? Vagy a tévétől? Egy ekkora "gyerek" esetében ez már nem célravezető. Vagy a számítógéptől? Év közben volt, hogy egy hónapig rossz volt a gépe, de akkor sem tanult többet, így az sem lenne hatásos. Szerintem ebben a korban már kizárólag a saját kárukon tanulnak, vagy felfogják, hogy tanulni kell, vagy nem. Nyilván azt én sem hagynám, hogy csavarogjon, piáljon, stb., de ebben a korban teljesen normális, ha vannak baráti és egyéb kapcsolatai. Ha büntetésből megfosztanám ezektől, az csak dacot szülne, és még annyit sem tanulna.

2010. aug. 21. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
46%

Bírd ki ezt az egy évet, nem hiszem, hogy annyira nagy elvárás lenne egy szülőtől, hogy 18 évesen érettségizz le!

Múzeumba meg akkor mész a pótvizsga után. Nem akkora tragédia ez.

2010. aug. 21. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!