Jól döntöttem, hogy visszautasítottam?

Nemrég volt egy kialakulóban levő kapcsolatom egy fiúval. Kb fél évvel ezelőtt ismerkedtem meg vele, az ismerőseim által. És hát bulis környezetben voltunk, így mondhatni jobban tudtunk "ismerkedni" egymással. Utána felvette velem a kapcsolatot, bejöttem neki, meg minden... Kezdtünk fokozatosan megismerkedni, de tudtam, hogy többet akar mint barátság. (Mint általában a fiúk) Én viszont ilyen rövid idő alatt nem tudtam eldönteni, hogy mit is kéne vele kezdenem. Mert nem az az első látásra szerelem volt részemről, de tőle igen... Gondoltam adok neki esélyt, hátha beleszeretek. Találkozgattunk, 1-2 helyre elmentünk együtt. És kis idő után rátért a lényegre. Elmentünk egy étterembe, és amikor felvázolta, hogy ő többet akar, mint barátság, (amit tudtam), szépen elmondtam neki, hogy ezzel még várjunk, mert nem vagyok szerelmes belé, az együtt töltött rövid időre hagyatkoztam. Mondtam neki, hogy ismerjük meg jobban egymást, merthogy én még nem érzek semmit iránta. Utána találkoztunk 1-2x, szinte minden nap beszélgettünk, már-már olyan volt, mintha tényleg járnánk. De úgy a 3-4 randi + találkozgatások után, nem igen éreztem semmit, pedig egy nagyon rendes fiúról van szó, és átlagos kinézetű. Nem olyan rég tartottunk bulit, szűk baráti körben. Aztán nála aludtam, de elutasító voltam vele szemben, mert hát szerelem nélkül nem tudnám erőltetni az ilyen dolgokat. Ittunk egy kicsit, és hát elkezdtünk csókolózni, stb... De amikor már "önmagam" voltam, feleszméltem, hogy tényleg nagyon rám nyomult, és kellemetlennek éreztem ezt az egészet, hogy egy olyan ember nyomul rám,(ágyban is) akibe nem vagyok szerelmes. Emiatt, a buli után sokáig nem beszéltem vele, de ő folyamatosan keresett, és nem tudta, hogy miért nem jelzek neki vissza. Az a nyomulás egy kicsit durván hatott rám. + Rosszul éreztem magam miatta, hogy én nem tudtam viszonozni az érzéseit.

Nem állok le minden fiúval, de nála éreztem valamit, ami miatt meglehetne próbálni a dolgot, de sajnos semmi nem alakult ki bennem. Tényleg nagyon szerelmes volt belém. Ha már aznap nem beszéltem vele, akkor tök rossz hangulata volt, az ismerőseink is mindig tudták, és mondták neki/nekem, hogy; na ma tuti nem beszélt velem. A végén, amikor úgymond "szakítottunk", azt mondta, hogy nagyon szeretett, és hogy az egész életét eltudta volna velem képzelni. Ez nagyon szíven ütött :/... Nyaralni is elakart hívni, és még a szüleinek is bemutatott. Viszont nagyon nehezen utasítok vissza fiúkat, mert nem akarom őket megbántani. (Nehezen mondom ki azt, hogy "Bocsi, csak Friend Zone".) Sajnálom azokat, akik viszonzatlanul szerelmesek, de erőltetni meg nem lehet/ én nekem se sikerült. Tényleg egy nagyon rendes fiúról van szó, és emiatt még mindig rágódok rajta, bennem maradt, hátha nem jól döntöttem, vagy, hogy rosszul utasítottam vissza. Esetleg könyörületesebben megoldhattam volna, vagy netalántán rosszuk kezeltem ezt az egész helyzetet?

Mi a véleményetek? Ti mit tettetek volna a helyemben? 18/L