Lehet teljes életet élni házasság és gyerek nélkül?

01:45

"A társasmagányt még nem említettétek, és az mindennél rosszabb!!!"

Ez az egyik olyan dolog ami miatt arra a döntésre jutottam hogy nekem nem való, és nem is kell család. A szüleim házassága nem épp ideális. Nem mondják ki ugyan, de tudom, csak azért vannak még együtt mert megszokták egymást. Mert félnek kilépni a megszokott életükből és újrakezdeni. Mert sok a hitel, és mind anyukám nevén van és egyedül nem bírná fizetni. És látom rajtuk hogy nem boldogok, már évek óta nem. Élnek egymás mellett, és még csak barátoknak sem nevezném őket. Én ezt nem akarom, nem tudnám elviselni, hogy az akit szerettem egy nap csak egy idegen legyen. Nem tudnám elviselni hogy csapdában vagyok és nem tudok menekülni, mert nincs kiút. Inkább élek egyedül, mint egy ilyen kapcsolatban.

08:41

"Másrészt nem normális dolog az, hogy undorodsz a gyerekektől meg a párkapcsolatoktól. Lehet értek olyan élmények, amelyeket inkább fel kéne dolgoznod. Valószínűleg volt egy téves neveltetésed, vagy rossz környezeted. Ezeken próbáld inkább túltenni magad. "

A gyerekektől való undorodásom mondhatnám hogy túlzás. De nem az. Bár lehet az undorodás kissé erős kifejezés, de semmiképpen sem áll messze a valóságtól. De ezen képtelen vagyok változtatni. Ez egy érzés, ami ha gyereket látok kitör belőlem, persze jelét nem mutatom kifelé, de iszonyatosan rosszul érzem magam ha gyerek van a közelben. Hiába mondod hogy ez nem normális dolog, nem tudok vele mit csinálni. Képzeld el hogy van vmi amit nagyon nem szeretsz, akár egy állat amitől félsz, vagy egy kaja amit soha meg nem ennél inkább éhen halsz. Hiába tudod hogy mások azt az állatot aranyosnak találják, vagy épp imádják azt a kaját, attól te még képtelen vagy ugyanerre. Nincs sem téves neveltetésem sem rossz környezetem. Boldog kiegyensúlyozott gyermekkorom volt. Szüleim szeretnek és megkaptam mindent amit csak meg lehet adni egy gyereknek. Tény hogy mint írtam a szüleim házassága nem jó, de ez gyerekkoromban még nem így volt, amikor elkezdtem érzékelni hogy gond van akkor már majdnem gimnazista voltam, szal nem lehet azt mondani hogy ez kihatott volna a személyiségfejlődésemre. Nem ordibáltak egymással meg ilyenek szal teljesen normális gyerekkorom volt. A párkapcsolatoktól pedig nem undorodom. Egyszerűen képtelen vagyok hinni benne hogy működhet. Pedig imádom a romantikus filmeket a happy enddel a végén és annyira szeretném hinni hogy ilyen ha csak 1000 esetből csak egyszer de előfordulhat, de egyszerűen képtelen vagy hinni benne. Szerintem egy kapcsolat halála a házasság. Ezen most sokan felszisszentek de kifejteném ha lehet. Egy férfi és egy nő kapcsolatában mindig van választási lehetőség, nevezzük ezt egy plusz és egy minusz útnak. Tegyük fel hogy meglátják egymást az utcán és tetszenek egymásnak: -egyszerűen nem tesznek semmit és elsétálnak egymás mellett +vmelyikük lép és megszólítják egymást, beszélgetnek --> -rájönnek hogy a másik tök hülye és nem lesz belőle semmi, +randi --> -1-2 randi és leesik hogy mégse illenek össze és vége, +járni kezdenek --> -szakítanak, +összeköltözés --> -szétköltözés/szakítás, +eljegyzés --> -eljegyzés felbontás majd szaktás, +házasság(gyerekkel vagy gyerek nélkül) --> -válás +itt már nincs pozitív út(persze azon kívül hogy boldogan élnek míg meg nem halnak. Házasság után nincs hova továbbfejlődnie egy kapcsolatnak. Lehet hogy elég extravagánsan látom a dolgokat. Ne értsen félre senki, én itt most nem azt játszom hogy felteszek egy kérdést és kiharcolom magamnak hogy egyetértsenek velem, szó sincs róla. akkor mi értelme lenne az egésznek? Egyszerűen csak szeretném ha megismernétek az én álláspontomat is, mint ahogy ti is leírtátok a tiéteket.

És igen! még mindig folytatom:)) tudom fárasztó vagyok...

Szóval házasság ellenes vagyok, és gyereknevelésre képtelennek érzem magam. És bizonyos szempontból párkapcsolat ellenes is vagyok.

Voltak akik azt írtak hogy majd x év múlva megbánom hogy nem kellett se férj se gyerek. És nem mondom hogy nem lesz így, de remélem nem. Mérlegeltem mielőtt döntöttem, na ez így 18 évesen biztos hülyén hangzik, de mint talán írtam ez nem egy légből kapott kijelentés nálam, és ha olvastátok előző hozzászólásaimat láthatjátok hogy gondolkodtam rajta elég sokat.

Nagyon köszönöm, mind a támogató, mind a velem egyet nem értő, de segíteni akaró a hozzászólásokat. És továbbra is várom a véleményeket.

Ja és lehet hogy nem írtam de lány vagyok.

18/L

08:10

Azt hiszem írtam is talán, hogy nem állítom hogy ez nem fog nálam változni. Sose lehet tudni előre hogy mi lesz, talán nekem is jön valaki, aki meggyőz arról, hogy hinnem kell a párkapcsolatokban.

Köszönöm hogy ennek ellenére megérted az érvelésemet, mégha nem is értesz velem egyet.

08:55

Hogy mit csinálok? Honnan pótolom a szeretet és az intimitást?

Barátok. Nincs ugyan nagyon sok barátom, de az a 4-5 igazi barát. És bármiben számíthatok rájuk. Nemcsak a párkapcsolatban lévő szeretet létezik.

Az intimitás alatt nem tudom pontosan hogy magára a közelségre gondoltál, amit szintén meg lehet kapni barátoktól, vagy a szexuális intimitásra. Nem zárkózom el a férfi-nő kapcsolatoktól. Ezzel nem az egyéjszakás kalandokra és a strigulákra gondolok. Persze valahol nyilvánvaló, hogy aki olyan életmódot választ mint én annak zömében ez jut. De nem zárkózom el egy laza kapcsolattól. Amit akár párkapcsolatnak is nevezhetünk, bár nem éppen a klasszikus párkapcsolatra gondolok. Egy afféle "nyitott kapcsolatra". Nem úgy nyitott, hogy szex másokkal is büntetlenül nyitott. Hanem úgy hogy szabadon hagyjuk a másikat. Találkozunk sűrűn, de nem élünk együtt és nem mászunk a másik nyakára. Nem szólunk bele a másik döntéseibe, nem követelünk, nem várunk el semmit a másiktól amit önként nem ad. Ezt persze csak később gondolom, majd kb úgy 30-40 évesen. Addig sem zárkózom el egy hosszabb kapcsolattól, hisz mielőtt teljesen lemondanék róla azért megpróbálnám hátha mégis megy. De max pár hónapot ha képes lennék vki mellett kibírni.

Ahhoz amit az előbb úgymond későbbi tervként felvetettem mindenképpen egy olyan férfit keresnék, aki hozzám hasonlóan gondolkodik. És száz százalékig biztos lennék benne hogy ő nem akar gyereket és azzal h velem van nem mond le semmiről miattam. Mert senkit nem szeretnék arra kárhoztatni, hogy lemondjon a saját családról miattam.

A gyerek dolgot nem tudom hogyan változtathatnám meg magamban. De érzem hogy nem lennék jó szülő. Nem akarom tönkretenni sem a saját sem a gyerek életét azzal hogy gyereket vállalok. Egy párkapcsolat megpróbálása nem jár visszafordíthatatlan következményekkel, ha nem megy hát kiszállok. De a gyereket nem vihetem vissza, hogy bocs de én nem erre gondoltam. Van aki megteszi, de én elhagyni soha nem lennék képes a saját gyerekemet, árvaház, nevelőotthon meg ilyenek. Nem arra gondolok aki külső körülményke miatt lemond a gyerekéről, hanem vannak olyanok akik rájönnek, sajnos túl későn, hogy nekik még nem fér bele az életükbe egy gyerek, ők bulizni akarnak stb. Akkor annál már jobb ha nem vállalom mintha elhagynám, mert nem lennék képes a nevelésére.

Köszönöm a te válaszodat is. Tudom mi valószínűleg soha nem fogunk egyetérteni, de jó hogy itt vannak olyan emberek akikkel kulturáltan lehet "vitatkozni". És ez a rész az összes hozzászólómra érvényes:)

08:57

18 éves vagyok és lány ahogy azt írtam már.

Elég részletesen kifejtettem, hogy a véleményemet mire alapozom. Elolvastad?