Szakítottunk a párommal 4,5 év után. Úgy érzem megbolondulok annyira fáj. Hogy lehet ezen túl tenni magamat?

Alaposan bőgd ki magad, az sok feszültségtől megszabadít, és engedd el. Zárd le, és ne táplálj hiú reményt ami a nők gyakori hibája. Elment, menjen.

Majd jön más, akit sokkal jobban fogsz szeretni. Ezt most elképzelhetetlennek tartod, de tudod közhelyes ugyan, de ha egy ajtó bezáródik....

Szóval ha túl vagy a csalódáson jön majd valaki, aki nem megy el :)

Fel a fejjel!

Ezen csak az idő segíthet, mi hiába mondunk itt bármit, úgyis találsz rá kifogást, ami persze érthető.

Próbáld tudatosítani, hogy az élethez hozzátartozik a szenvedés is, de ettől erősödik az ember. Most fáj, szenvedsz, de ha legközelebb problémád lesz, már tudni fogod, hogy túléltél már egy ilyet, túl fogod azt is. Üvölts, sírj, keseregj, ha ahhoz van kedved, és ha már elfáradtál ezekben, gondolj arra, hogy minden nappal egy picikét jobb lesz.

Ja, és bármilyen nehéz, még véletlen se keresd a kapcsolatot vele, az csak hosszítaná a folyamatot, és nehezíted a dolgod.

En 23 voltam amikor 6 ev utan szakitottam az elso baratommal.

(a masodik a ferjem lett :) ).

Azt hittem belehalok, annyira rossz volt.

Buliztam mimdennap hol nagyon reszeg voltam hol csak kevesbe es volt hogy pasiztam hogy felejtsek tavasz vagy nyar eleje lehetett sok sok buli es fiu utan.. oszre helyre jottem. mar n hianyzot annyira a nap 24 orajabol nem minden percben volt a gondolataimba.

Azon lepodtem meg hogy milyen sokaig eszembe sem jutott.

Lassan, idovel jobb lesz.

Sir sokat nekem az segitett.

Mi 5 év után szakítottunk, egész nap szinte folyamatosan zokogtam (korábban is volt nehéz szakításom, de az mégis teljesen más volt, ez olyan volt, mintha egy darabot kitéptek volna belőlem), párom is teljesen ki volt, másnap reggelig bírtuk, és újra összejöttünk, azóta rengeteget változott a kapcsolatunk, eltelt pár év is.

A másik esetben, ami szintén rossz volt, de közel sem rázott meg ennyire, pár napig nagyon rossz kedvem volt, magamra zártam a szobám ajtaját, és nem mozdultam ki, verseket írtam, abban adtam ki a bánatom. Aztán barátokkal szép lassan elkezdtünk újra proramokat csinálni. Én nem vagyoka bulizás híve, egy baráti összeröffenés, ahol beszélgetünk nekem sokkal jobban bejön, de van, akinek ilyenkor a bulizás tesz jót.

Aztán telik szépen az idő, és a rossz érzések elmúlnak, ráadásul akkorra már szép lassan beláttam, hogy az a srác egyáltalán nem volt hozzámvaló, sem értékrendi, sem más szempontból, nem úgy bánt velem, ahogy megérdemeltem volna, és jobban jártam, hogy nem maradtam együtt valakivel, aki nem akart velem lenni.

Nem tudjátok helyrehozni a dolgokat esetleg? Miért szakítottatok?