Már nagyon szomorú vagyok, hogy nem találom a másik felem. És úgy érzem, hogy nem is fogom. Jó döntés volna feladni mindent és meghalni?

23 éves vagyok, egész tinédzserkoromat végigbetegeskedtem, az mondták az orvosok, hogy fél évem van hátra, ez volt 17 éves koromban. Mégis itt vagyok, meggyógyultam, ne haragudjatok meg, de én az ilyen embereknél nem szánalmat, hanem haragot érzek,amikor rengeteg embernek kilátástalan a sorsa, halálos betegek stb. és mit meg nem adnának azért, hogy a szeretteikkel tölthessenek még egy kis időt.

Egyesek pedig olyan dolgokat állítanak az élet középpontjába és állítanak szellemi magaslatokba, mint az emberek szerelmi élete. Vedd már észre magad!

Jaj, ez a csúnya világfájdalom. 20 éves korára az emberek általában kinövik ezt, és elkezdenek élni. Hajrá!

Ui.: aki bármilyen formában közli (főleg egy nyilvános oldalon, mint a GYIK) hogy meg akar halni, az akar legkevésbé meghalni...

Az a baj, hogy egy társtól akarod függővé tenni a saját boldogságodat. Az önmagad szeretetének a hiányát szeretnéd pótolni, valaki másnak a szeretetével.

Te szeretnél magad mellé egy ugyan olyan gondolkodású társat mint amilyen te vagy? Mit tudnál szeretni benne, és ő mit tudna szeretni benned? Azt, hogy meg akartok halni?

Felejtsd el, hogy másban kell megtalálnod a boldogságod, mert egy másik ember már csak egy kiegészítője lehet a te alapvetően meglévő boldogságodnak.

Ha szomorú vagy, akkor tegyél meg mindent azért, hogy ez az állapot változzon. Például aktív szabadidős tevékenység. De semmiképpen sem azzal kell kezdeni, hogy legyen valakid, mert amíg nem vagy rendben lelkileg, addig ne akarj egy társat mert csak újabb púpot raksz a hátadra.