Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Újra beleszeretni abba aki a mindened volt? Lehetséges?
Nagyon hosszú, de köszönöm ha szánsz rá egy kis időt.
Barátnőmmel mielőtt összejöttünk csak két héttel korábban ismertük meg egymást. 1,5 évig voltunk együtt, minden csodás volt, körülbelül a napjaink összes szabadidejét együtt töltöttük. Képesek voltunk órákat a másikra várni, hogy csak 5 percre láthassuk.
Hihetetlen volt az együtt töltött idő. Természetesen voltak hibák amiket elkövettünk és problémáink, de ezeket együtt meg tudtuk oldani, mindig azt mondtuk, hogy "együtt képesek vagyunk rá" és hogy "mindig kitartunk a másik mellett". Rengeteg gyönyörű közös emlékünk lett. Együtt tervezgettük a jövőnket, mindenben passzoltunk, még abban is hogy hány és milyen nemű gyereket akarunk. Együtt laktunk pár hónapot és az is remek volt. Barátok, szülők, mindenki azt mondta milyen csodásak vagyunk együtt.
Mindent megbeszéltünk, tényleg mindent, jobban ismertük egymást, mint a saját rokonainkat.
Azonban valami hülye furcsa mód, a kapcsolat utolsó két hónapjában már nem éreztem annyira felszabadulva magam, nem törődtem vele, nem hívtam olyan sűrűn, pedig ő képes volt órákat utazni értem bármikor. Úgy éreztem ki akarom élni magam, nem voltam kiegyensúlyozott, sokszor összevesztem vele.Közben megismertem egy lányt és vele is elkezdtem beszélgetni, találkozni. Szünetet kértem barátnőmtől decemberben, mert nem tudtam mit érzek, nem tudtam szerelmes vagyok-e igazán. Szegény rengeteget sírt emiatt, én nem törődtem úgy vele, ahogy kellett volna. Azonban december végén döbbentem csak rá igazán, hogy mennyit jelent ő nekem, ő az én mindenem, és hogy semmilyen lány nem lenne képes annyira odaadóan szeretni ahogyan ő, és én sem tudnék senkit ennyire. Szülei eközben megutáltak engem, mert látták, hogy sokat sír miattam szegény.
Tehát januárban felkerestem, azt mondta hogy még mindig nagyon szeret. Azonban nem képes egy kapcsolatra, mert decemberben minden nap sírt miattam, minden percben várta hogy hívjam és visszamenjek hozzá. Teljesen tönkre ment lelkileg, és fél mert nem akar többet sírni.
Én január óta próbálkozom, mindent megteszek, keresem, a kedvében akarok járni, minden napom körülötte forog, hogy mi lehet vele. Hetente néhányszor találkozunk is, és minden nap beszélünk telefonon, ő is rengetegszer felhív. Sokszor összeveszünk, sírunk, mert előjönnek a múlt dolgai. Azt is felhozza néha, hogy azt mondtam januárban, hogy "más lányokkal szívesen beszélgettem, mert nem kaptam tőled elég megerősítést, és nem láttam hogy kellenék"
Még most is azt mondja, miután másfél hónapja igyekszem, hogy nagyon szeret higyjem el, annyira mint még senkit, de hiányzik az a plusz, az a varázs. Az hogy megtudjon feltélen bízni bennem mint a kapcsolatunk elején. Még mindig azt érzi, hogy én eldobtam őt másért.
Nem hiszem hogy lenne másvalakije.
Egyszerűen hihetelenül szerelmes vagyok belé, minden napom körülötte forog, hogy vele mi lehet, felhívjam-e vagy ne.
Bár ezt el is mondtam neki.
Tegnap találkoztam vele, ismét elmondta, hogy szeret, de hiányzik az a plusz neki, többször mondta könnybe lábadt szemekkel hogy sajnálja az érzéseit, hogy ezt érzi. De meg is fogta a kezem.
Mi tévő legyek? Hogy kaphatnám vissza, minden csodás volt. Őt akarom nem mást. Adjak neki még több időt, nem elég 1,5 hónap? Vagy próbáljam meg békén hagyni, hátha rendeződnek benne a dolgok? Vissza akarom hódítani.
L/21 és F/21
# 9
Volt azért magánéletünk, csak az időnk legnagyobb részét együtt töltöttük.
#10
Épp ez az, hogy ezek után én úgy érzem, hogy készen állok egy komoly kapcsolatra. Mert egy nagy pofon kellett ehhez, hogy rádöbbenjek mennyit jelent nekem a volt barátnőm, és hogy mire vagyok képes érte. Az előző barátnőim iránt sohasem éreztem ilyet, sosem gondoltam volna ilyenre, hogy visszaszerezzem őket, pláne nem a közös jövőnket tervezgettük. Tudom a bizalom törékeny egy dolog, de abban bízok, hogy idővel újra felépíthetem benne azt, amit leromboltam. Nálunk nem egy megbocsájthatatlan megcsalásról van szó, csak bizonytalannak éreztem magam ezért időt kértem, inkább mint hogy megcsaljam, és pont ez kellett hozzá, hogy rájöjjek mit veszthetek.
Mert megint azt mondta, hogy ő már nem érzi azt amit régen, nem úgy tekint rám, nincs az a "plusz".
Nem tudom mi tévő legyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!