Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Újra beleszeretni abba aki a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Újra beleszeretni abba aki a mindened volt? Lehetséges?

Figyelt kérdés

Nagyon hosszú, de köszönöm ha szánsz rá egy kis időt.

Barátnőmmel mielőtt összejöttünk csak két héttel korábban ismertük meg egymást. 1,5 évig voltunk együtt, minden csodás volt, körülbelül a napjaink összes szabadidejét együtt töltöttük. Képesek voltunk órákat a másikra várni, hogy csak 5 percre láthassuk.

Hihetetlen volt az együtt töltött idő. Természetesen voltak hibák amiket elkövettünk és problémáink, de ezeket együtt meg tudtuk oldani, mindig azt mondtuk, hogy "együtt képesek vagyunk rá" és hogy "mindig kitartunk a másik mellett". Rengeteg gyönyörű közös emlékünk lett. Együtt tervezgettük a jövőnket, mindenben passzoltunk, még abban is hogy hány és milyen nemű gyereket akarunk. Együtt laktunk pár hónapot és az is remek volt. Barátok, szülők, mindenki azt mondta milyen csodásak vagyunk együtt.

Mindent megbeszéltünk, tényleg mindent, jobban ismertük egymást, mint a saját rokonainkat.

Azonban valami hülye furcsa mód, a kapcsolat utolsó két hónapjában már nem éreztem annyira felszabadulva magam, nem törődtem vele, nem hívtam olyan sűrűn, pedig ő képes volt órákat utazni értem bármikor. Úgy éreztem ki akarom élni magam, nem voltam kiegyensúlyozott, sokszor összevesztem vele.Közben megismertem egy lányt és vele is elkezdtem beszélgetni, találkozni. Szünetet kértem barátnőmtől decemberben, mert nem tudtam mit érzek, nem tudtam szerelmes vagyok-e igazán. Szegény rengeteget sírt emiatt, én nem törődtem úgy vele, ahogy kellett volna. Azonban december végén döbbentem csak rá igazán, hogy mennyit jelent ő nekem, ő az én mindenem, és hogy semmilyen lány nem lenne képes annyira odaadóan szeretni ahogyan ő, és én sem tudnék senkit ennyire. Szülei eközben megutáltak engem, mert látták, hogy sokat sír miattam szegény.

Tehát januárban felkerestem, azt mondta hogy még mindig nagyon szeret. Azonban nem képes egy kapcsolatra, mert decemberben minden nap sírt miattam, minden percben várta hogy hívjam és visszamenjek hozzá. Teljesen tönkre ment lelkileg, és fél mert nem akar többet sírni.

Én január óta próbálkozom, mindent megteszek, keresem, a kedvében akarok járni, minden napom körülötte forog, hogy mi lehet vele. Hetente néhányszor találkozunk is, és minden nap beszélünk telefonon, ő is rengetegszer felhív. Sokszor összeveszünk, sírunk, mert előjönnek a múlt dolgai. Azt is felhozza néha, hogy azt mondtam januárban, hogy "más lányokkal szívesen beszélgettem, mert nem kaptam tőled elég megerősítést, és nem láttam hogy kellenék"

Még most is azt mondja, miután másfél hónapja igyekszem, hogy nagyon szeret higyjem el, annyira mint még senkit, de hiányzik az a plusz, az a varázs. Az hogy megtudjon feltélen bízni bennem mint a kapcsolatunk elején. Még mindig azt érzi, hogy én eldobtam őt másért.

Nem hiszem hogy lenne másvalakije.

Egyszerűen hihetelenül szerelmes vagyok belé, minden napom körülötte forog, hogy vele mi lehet, felhívjam-e vagy ne.

Bár ezt el is mondtam neki.

Tegnap találkoztam vele, ismét elmondta, hogy szeret, de hiányzik az a plusz neki, többször mondta könnybe lábadt szemekkel hogy sajnálja az érzéseit, hogy ezt érzi. De meg is fogta a kezem.

Mi tévő legyek? Hogy kaphatnám vissza, minden csodás volt. Őt akarom nem mást. Adjak neki még több időt, nem elég 1,5 hónap? Vagy próbáljam meg békén hagyni, hátha rendeződnek benne a dolgok? Vissza akarom hódítani.

L/21 és F/21


2014. febr. 13. 19:36
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Eléggé elcseszted. :( Nem kellett volna ez a "nemvagyok biztos az érzéseimben és találkozgatok más lányokkal is" duma.. Nem csoda, hogy megingott a bizalma...
2014. febr. 13. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Azt mondta ő is nagyon próbálkozott, hogy feloldódjon, és hogy újra úgy tudjon rám nézni, de sok hülyeség az eszébe jut rólam (hogy más nőkkel találkoztam, hogy nem kellett nekem). Félek hogy feladta/ nem sokára feladja.
2014. febr. 13. 19:40
 3/13 anonim ***** válasza:
Ez már soha nem lesz ugyanaz. :(
2014. febr. 13. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Ha tényleg ő kell, és csak ő, és senki más, akkor ne merészeld feladni. Nehezebb lesz visszaszerezned, mint amennyire nehéz volt először megszerezni. Lehet, hogy több hónap, talán egy év is kell hozzá. Nagyon belegyalogoltál a lelkébe, valahol ez érthető is. Adj neki időt és teret, maradjon meg köztetek ez a viszony, de ne erőltesd.
2014. febr. 13. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Le leszek pontozva és nem is leszek túl szimpatikus, de akkor is leírom: Megérdemled! Megérdemelnéd, hogy találjon egy hozzá illő remek srácot, aki nem akarja kiélni magát rögtön, amint enyhül a nagy lángolás.

Sajnálom, ennyit tudok csak írni. Elcseszted.

2014. febr. 13. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Ezt ti tényleg végigolvastátok?! :O
2014. febr. 13. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszaitokat!

Az még hozzá tartozik, hogy én képtelen lennék feladni. Mégpedig azért, mert nekem is volt eddig pár barátnőm, neki is voltak barátjai, de még sosem éreztünk ilyet. Egymással tapasztaltuk meg milyen is a szerelem valójában. Még képesek voltunk egymásért a közelebbi lány és fiú barátainkat is feladni, nehogy megsértsük a másikat.

Mit tanácsoltok, milyen sűrűn keressem? Mennyiszer találkozzak vele? Mert tartok attól ha sokat, akkor az agyára megyek és elege lesz belőlem, míg ha keveset akkor meg majd azt hiszi, hogy feladtam és nem törődök vele. Ti hogy látjátok a ti szemszögetekből ezt hölgyek?

2014. febr. 13. 19:50
 8/13 A kérdező kommentje:

# 5 ma 19:48í

Nem pontoztalak le, sőt inkább fel. Lehet így látod, de hidd el a hiányát érezve rengeteg változáson mentem át. Természetesnek hittem, hogy mellettem van pedig nem az.

2014. febr. 13. 19:56
 9/13 anonim ***** válasza:
Szép dolog, hogy összeilletek és törődtök egymással, de maga a kapcsolatotok nekem nem tűnik egészségesnek. A legjobb kapcsolatban is szükség van magánéletre, nem lehet éjjel-nappal csak a másik kívánságait lesni, főleg az összes többi emberi kapcsolatodról lemondani, mert ez valamiért sértő a párodnak. Az pedig, hogy a párom mindennapos tüntető drámázással kelt bűntudatot az érzelmeim és az őszinteségem miatt úgy, hogy az ismerősök szemében is gonosz legyek, és azután is az maradok, hogy újra összejöttünk, ami megmarad mint ürügy, hogy a világ minden teperése se legyen elég jó, minden létező vészjelzést elindítana bennem. Nem csak pofonokkal bántalmazhatja az embert a párja, hanem például ilyen manipulációkkal is, akár tudtán kívül is. Ha ez őszinte és önkéntelen, minden jóindulattal is ráférne egy terápia.
2014. febr. 13. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Ugyanilyen helyzetben voltam mint ti. Aterzem a baratnod helyzetet es a tied is. En egy 3 eves kapcsolatbol kerultem ki hasonlo modon. Sajnos ezt sosem lehet kitorolni!!! Pont ez az, teged mennyire szeretett es te igy atgazoltal rajta. Nehez ezek utan barkiben biznia, benned foleg nem tud tobbet. Mindig azon fog jarni az agya h barmikor ujra Lelephetsz. Persze imponal neki hogy vissza akarod szerezni de attol a helyzet sulyossaga valos :( Kb 1 ev alatt tulleptem rajta, uj kapcsolatomban nagyon boldog vagyok es mar pontosan, tiszta fejjel latom mi tortent velunk. Becsulom az oszinteseget es a kitartasod es jo ember vagy, de talan jot sugott a tudatalattid. 21 evesen elned kell- s talan neki is. Bar o kicsit komolyabbnak tunik. Mi idosebbek voltunk es meg az en exem is kielte magat es ez ugy gondolom hasznara valt. A szakitas ota egyszer talalkoztunk veletlen, es akkor meselte hogy bulizik, csajozik, epiti a karrierjet es elvan egymaga... Es ez igy van jol. En valoban komoly kapcsolatot akartam es abban is elek, o pedig azota se, csak velem alakitott ki komoly kapcsolatot.

Szoval ugy gondolom mmindenki boldog a maga eleteben, te is gondolkozz el ezen a verzion.


25/L

2014. febr. 13. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!