22 évesen ti hogy állnátok ehhez a témához?

23 vagyok

A barátnőim (de talán meg sem érdemlik ezt az elnevezést) mind 4-5 éves párkapcsolatokból kitekintgetve lesajnálóan viselkedtek velem, akárhányszor szóbakerült, hogy nincs párom.

Soha nem volt 3 hónapnál hosszabb kapcsolatom, volt hogy 1 évig még csak nem ismerkedtem, mert én nem akartam.

Volt, amikor kalandoztam, ez is én voltam és sosem szégyelltem. Voltam régifajta bálban, mint a mamáink korában, voltam disco-ban, voltam kocsmában és koncerten, kipróbáltam mindent, ami érdekel.

17-22 éves koromban csak azt csináltam ami jólesett, spontán, anélkül, hogy bárki engedélyt kért volna, be kellett volna számolnom minden lépésemről (anyumék engedtek, mert tudták, hogy azért ésszel csinálom).

22 évesen aztán úgy döntöttem, hogy mostmár kipróbálnám a hosszabb kapcsolatot is. pár hónap múlva pedig találkoztam is egy sráccal, aki megtetszett, összejöttünk és most egyenlőre fél évnél tartunk.

Nem bántam meg, hogy "kiéltem" magam, már nem fogok úgy forgolódni éjszakánként, hogy "afrancba, ezt se próbáltam még ki, vajon milyen lehet".

Meg már nem igénylem a vad bulikat, a "milyen lehet mással"-t stb.

De mindenki más, van aki nem hiányolja az életéből ezeket a dolgokat.

Ha te igen, még mindig nem annyira késő, még nincs családod, gyerekeid... az unokatesóm 30 évesen döbbent rá a majdnem 1 évtizedes kapcsolata után, hogy nem élt és felrúgott mindent, kiment külföldre és dolgozik/szórakozik mellette 1000-rel.

De azelőtt sosem hagyta volna ki, hogy ne nézzen szánakozva "a kis lúzerre", aki minden családi összejövetelen egyedüliként volt pár nélkül.

22 évesen ugyan már férjnél voltam, de én 18 évesen tartottam itt kb... akkor 2 éve voltam távkapcsolatban egy pasival, ugyanúgy éreztem vele kapcsolatban mint most te. hála a jó égnek kiléptem, de utána még egy ideig "bűntudatom" volt hogy otthagytam (tiszta röhej) utólag láttam be, hogy egy távkapcsolat - legalábbis az én esetemben biztosan - mennyire nem is nevezhető kapcsolatnak... gyakorlatilag nem is ismertük egymást.

ugyanez volt, hogy mindig csak én mentem, ő nem is keresett egész héten se kb ha én nem hívtam :D ha ott voltam is mindig azt csináltuk amit ő akart, aztán egy idő után már teher volt számomra az egész, semmi kedvem nem volt menni, és a végén már útáltam vele lenne, olyan fujjj érzésem volt a közelébe...

nézz szembe vele, hogy az van, hogy kb. le se ... téged, csak jó neki hogy hétvégente meglátogatja az önjáró p...ci, aki hétközbenre meg lelép, nem zavar. ebből akkor is ki kell lépni, ha nem akarod "kiélni magad"