Van itt olyan nő, akiért már küzdött valaha férfi?

Az a baj, hogy hagyod, hogy a fejedre nőjenek, mert félsz, hogy elhagynak.

Nem szabad belemenni, hogy egy kapcsolat úgy működjön, hogy az egyik fél mindenben enged, a másik pedig semmiben.

Ismerem ezt az "ilyen vagyok, fogadj el", meg "ha igazán szeretnél, elfogadnál olyannak, amilyen vagyok" "ha nem vagyok így jó neked, keress mást" szövegeket. Igen ám, de sokszor ez nagyon egyoldalú és ha nem működik a kölcsönösség, hogy elfogadjuk egymás hibáit, vagy megpróbáljuk közelíteni az álláspontokat és kompromisszumot kötni, akkor nincs értelme tovább húzni a kapcsolatot.

3-as vagyok

Attól is függ, hogy mit értünk változáson.

Nekünk nem a szokásainkban kellet megváltozni.

Hanem voltak problémáink, amiket nem tudtunk megoldani, nem találtunk olyan megoldást, ami mindkettőnknek elfogadható lenne, ezért szakítottunk. Tehát nem azért szakítottunk, mert azt gondoltuk, hogy na majd akkor rájön a másik, hogy mit veszíthet. Egyszerűen nem volt más megoldás.

A külön töltött évek alatt egyikünknek sem volt más, és folyamatosan tartottuk is a kapcsolatot. Részemről barátság céljával, részéről meg "küzdött" hogy visszaszerezzen. Aztán az idő és hogy nem múlt el a szerelem, bebizonyította, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve, és még a problémákra is találtunk olyan megoldást, ami nem biztos, hogy tökéletes, de mindkettőnk számára elfogadható. Szerencsére működött :)

Erre a problémára az a megoldás, hogy aki ilyen (és ez azért általában elég hamar, már randizáskor kiderül), azzal az ember nem lép kapcsolatba.

Velem egy férfi viselkedett így, de utólag végiggondolva láthattam volna, hogy nem szeretett igazán, csak kényelmes volt, hogy kéznél voltam neki, és pontosan tudta, hogy felesleges is törnie magát, úgyis alkalmazkodni fogok.

Szakítás után végiggondoltam a dolgot és arra jutottam, hogy tulajdonképpen a kapcsolat alatt végig megaláztam magam, szánalmas voltam.

Ezért aztán utána úgy viszonyultam a kérdéshez, hogy többet nem vagyok hajlandó ilyen helyzetbe kerülni, és nagyon megválogatom, ki az, akihez hajlandó vagyok alkalmazkodni. Aki meg akar, az alkalmazkodjon hozzám.

Önző, beképzelt hozzáállás, tudom. De bevált. Amikor a párommal kezdett komolyra fordulni a randizgatás, akkor elmondtam ezt neki, nem árulok zsákbamacskát, ennek tudatában folytassa velem a dolgot. Elfogadta, így is kellettem neki. Aztán természetesen én is alkalmazkodtam, de ilyen indítás után természetesnek vette, hogy ő is.

Szóval a lényeg, hogy döntsd el, mit akarsz, és utána tartsd magad ahhoz. Aki ilyen, azt hagyd ott. Lesz majd más, akivel egyenrangú kapcsolatban lesztek.

Első vagyok!

Tetszik vagy nem a helyzet ez.

Másrészt azzal is probléma van, h a nők szintén nagy része, ahogy már elhangzott szeret hülyét csinálni abból, aki megy utána.

Sajnos nekem is volt már részem így jobban megválogatom most már, h mit teszek meg vagy nem.

" Az a baj, hogy ezek a dumák néha csak hosszabb kapcsolatban jönnek elő"

Igen, így van.

De ettől még nem kell hagyni. Szépen le kell vele ülni nyugodtan, értelmesen, indulatok nélkül elmondani, akár példákat felhozva, hogy egy kapcsolat nem arról szól, hogy csak az egyik fél enged mindenben, fogadja el a másikat úgy, ahogy van, hajlandó a másikhoz alkalmazkodni, csiszolódni.

Két teljesen egyforma ember nincs, ha tiszteljük egymást, akkor figyelembe is vesszük egymás igényeit. Ha erre valamelyikünk nem hajlandó, akkor az ezzel semmibe veszi a másikat. Ha ez nem így van, akkor változtatni kell, ha pedig így van, akkor meg menjen mindenki tovább a maga útján.