Elmúlik valaha az ex emléke?

Volt egy barátom, első igaz szerelem volt. A földön jártam, és úgy tekintettem rá, mint valami istenre. Aztán sajnos csúnya véget ért, sírás-rívás stb. Semmi különös történet.

Hónapokig zokogtam, gyászoltam, miegymás, majd kavartunk, békültünk is meg nem is, bánta is meg nem is, stb. Valahogy a büszkeség sosem engedett és nem békültünk ki.

Engem nagyon megbántott, ismerkedtem másokkal, új hobbik, felejtés, stb, telt az idő.

Már több, mint egy éve, én összejöttem mással, ő azóta letörölt mindenhonnan, nem szól hozzám, mondván neki fáj ezt "látni", és hülye vagyok, hogy nem békültem ki vele (akárhányszor közeledtem, ő hátrált ki, vagy fordítva...).

Azt hiszem, abba úgy nagy nehezen beletörődtem, hogy vége, és ezt sehogy nem lehet már helyre hozni, de az emléke így is itt lebeg a fejemben. Nem állandóan, nem egyfolytában gondolok rá, csak néha beugrik, olyan, mintha tanyát vert volna az agyam egy elszeparált részén, és hiába nem kommunikálunk, nem érintkezünk, egyszerűen nem szűnik meg létezni.

Rosszabb, mint egy emlék, mert olyan, mintha úgy én emiatt igazán nem lennék szabad lelkileg. Mintha hiába akarnék szeretni, mert nem tudok. Szeretem a barátom, de valahogy képtelen vagyok a szerelemre. Nem az exem hiányzik, csak valahogy nem bírok megválni tőle fejben.

Ez el fog múlni valaha? Mit kéne tennem, hogy jobb legyen? Aki érzett már hasonlót, tudna segíteni?