Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Honnan tudom kideríteni, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Honnan tudom kideríteni, hogy a párom füvezik-e?

Figyelt kérdés

A kapcsolatunk kezdete óta (3 éve) problémát okoz, hogy hetente legalább három-négy estét a barátjánál tölt. Eddig azon kívül, hogy ezt picit sokalltam, nem volt gondom vele, mert úgy gondoltam, még mindig jobb, mintha a kocsmában ülnének. Viszont tegnap felhívott az édesanyja, aki azt mondta, attól tart, hogy füveznek, mert folyton beesett, karikás szemmel, nyúzottan megy haza a barátjától. Mivel én soha nem éltem ilyen szerekkel, fogalmam sincs, hogy milyen hatása van az emberi szervezetre. Amit én tapasztalok a páromon, az a kapcsolatunk kezdete óta tartó majdnem állandó merevedési zavar, álmosság, memóriagondok, fogyás. Valamint az, hogy sosincs pénze, a fizetését két-három nap alatt elkölti.

A kérdésem az lenne, hogy miből tudom kideríteni, hogy füvezik-e? Rákérdezni nem akarok, mert ha esetleg nem igaz, a lelkébe gázolnék és ezt nem akarom. És abban sem vagyok biztos, hogy bevallaná, ha igaz lenne.



2013. dec. 17. 08:20
1 2 3 4
 11/34 anonim ***** válasza:
81%

Elég gyanús. Lehet, hogy más kábítószert is használnak.

Szerintem pedig rá kéne kérdezned. Abból ahogy reagál biztosan fogod tudni, hogy igazat mond e. És valami biztos van, különben nem lennének ilyen fura dolgai.

2013. dec. 17. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/34 anonim ***** válasza:
sajnállak téged, h ilyen helyzetbe kerültél. Esetleg hozd fel az ötletet, hogy egyszer velük tartasz, nem akarsz este egyedülmaradni, vigyen magával...bár elődted biztos nem csinálnák...de hátha valamire fény derül
2013. dec. 17. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/34 anonim ***** válasza:
14%
én nem sajnállak egy cseppet sem. három éve heti három-négy estét nem veled tölt a párod. és te ezt tűröd. nem teljesen mindegy mit csinál? nincs veled, és ez a lényeg. jobb neki a haverjával.
2013. dec. 17. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/34 anonim ***** válasza:

a fű különben nem okoz függőséget, gyengébb drog az alkoholnál, ezt sokan nem tudják. A dohányzásra viszont nagyon könnyű rákattanni.


-amúgy jól kijöttök egymással?

2013. dec. 17. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/34 A kérdező kommentje:
13-as, számtalan kapcsolat van, ahol a felek, amíg nem élnek együtt, addig nem találkoznak minden nap. Miért kéne, hogy folyton nálam legyen? Nem várom el, hogy a tulajdonomként éljen, ahogyan én sem vagyok az ő tulajdona. Természetesen jobban örülnék, ha több időt töltenénk együtt, de mindenkinek mások az igényei és tiszteletben tartom, hogy fontosak neki a barátok. A fő problémát én nem ebben látom, hanem a kérdésemben felmerült problémában.
2013. dec. 17. 10:10
 16/34 A kérdező kommentje:
14-es: Igen, jól kijövünk egymással, nagyon sok közös van bennünk. Ha együtt vagyunk (a hétvégéket mindig együtt töltjük), akkor teljes nyugalomban és összhangban telnek a napok. Szinte teljesen egyforma az ízlésünk majdnem minden téren. Ha nem így lenne, akkor már nem görcsölnék, hogy vajon füvezik-e vagy sem, szakítanék.
2013. dec. 17. 10:16
 17/34 anonim ***** válasza:
19%

Felejtsd el a nyomozást, szerintem elég szánalmas. Szerintem a beszélgetésen kívül nincs más út.

A "tünetek"...nem hiszem. Egyébként rendszeres füvesnek a bőre, az izzadsága is olyan szagú.

2013. dec. 17. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/34 anonim ***** válasza:
74%

Közvetlen akkor lehetne ezt egyértelműen megállapítani, mikor hazamegy tépés után. Az anyjának kéne erre rájönni, és nem sügérkedni, hogy "lehet hogy füveznek". Utálom ha valaki nem biztos valamiben, de már országnak, világnak kürtöli a hülyeséget.

Lehet, hogy csak keveset alszik, sokat dolgozik, alvászavarban szenved, azért karikásak a szemei, azért nincs mindig a toppon, és az ezzel járó stressz miatt fogy.

Az sem garancia hogy a barátjánál tölti heti 3 estét, ha jóba vannak, simán lehet, hogy filmeznek, vagy ki tudja, lehet valami sport edzésre járnak, PC/PS/Xbox konzolokkal szórakoznak, így tudnak kikapcsolódni a heti hajtásban.


Persze az is lehet, hogy valóban füveznek. A fűre mondják, hogy nem lehet rászokni. Igazából ezt így valóban nem lehet kijelenteni, mert nem okoz a szervezetben kémiai függőséget, mint a pia, cigi, heroin, stb... De ha az ember sokat szív füvet, a szociális képességei romlanak, kirekesztődik a társadalomból, ő társaságát se keresi senki, és ő se keres társaságot. Valamint teljesen elfelejti azokat a hétköznapokat/heteket mikor még nem okozott neki örömet ez a szer. Csak ebben leli örömét, ez viszont baj. Szóval ilyen értelemben lehetnek függők a füvesek is. De közel nem olyan súlyos a baj, mint egy keményebb drognál, mint a dohány, alkohol pl. Ha akar, le tud róla állni egyik napról a másikra, szenvedés nélkül, nincs delírium.

Mik a tünetei? Először is a marihuananak van egy jellegzetes szaga. Mikor hazamegy a barátjától, a ruháján még biztos érezni ha füvezett előtte 1-2 órával. Másodszor, füvezés után rettentő álmosság, tág pupillák. Evési kényszer, mindent megzabál amit talál durva túlzással. Szájszárazság, nagyon kiszárítja a száját. Ezeket mind észrevehetők egy olyan számára is aki nem tudja milyen, fogyasztás után pár óráig. Viszont ha alszik rá egyet, reggelre már semmi "baja". Valamint eltelik utána 3-4 óra úgy hogy nem alszik el, egy laikus nem mondja meg róla, hogy nem rég még füvet szívott.

Akkor kéne megnézni, találkozni vele, mikor megy haza a barátjától.

2013. dec. 17. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/34 anonim ***** válasza:
Vagy hívd fel mikor tudod hogy a barátjánál van. Kérdezd meg mit csinálnak, majd mondj neki valami vicceset. A reakcióból le tudod szűrni, hogy tiszta vagy nem, bár ha nem tudod mit "kéne" ilyenkor reagálnia, nem biztos.
2013. dec. 17. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/34 anonim ***** válasza:
A fűtől megjön az étvágy, szóval attól nem fog fogyni, merevedési zavarai se lesznek. Memória romlás pedig csak fogyasztás közben van. Esetleg lehet "herba" (szintetikus fű), viszont ennek a káros hatásai nincsenek kivizsgálva és még a drogteszt se mutatja ki. Inkább kérdezd meg, hogy mit használ, ha veszélyesebb mint a fű (pl. alkohol), akkor pedig próbáld meg lebeszélni róla.
2013. dec. 17. 11:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!