Létezik, hogy ennyit tanuljon, még ha nem is végzős, vagy csak elege van belőlem?

hagyjuk már...tanul?...pffff

:D:D:D:D:D:D:D:D

Ha kellenél neki (vagy csak tőled a testiség), akkor szánna rád időt.

Szerintem jó fiú akar lenni, ezért nem akar szakítani, hanem engedi, hogy te dobd ki.

Szólj te is minél kevesebbet hozzá, ismerkedj másokkal, aztán ez a kapcsolatod szépen el fog kopni. Még csak azt a szívességet se kell megtenned h szakítasz vele.

Nekem is volt olyan kapcsolatom, ahol "elfelejtettünk" szakítani egymással :)

Ha olyan srácról van szó, akit magadhoz mérten különlegesen jó partinak tartasz, akkor egy kicsit próbálnék a helyedben a fejével beszélni (ez egy kis megalázkodás, de ilyen esetben beleférne).

Ha viszont úgy értékeled a helyzeted, hogy a srác ilyen jellegű magatartását nem vagy köteles tűrni, mert vele azonos szinten vagy,könnyen választhatnál olyan srácot is aki tenyerén hordana, akkor meg kidobnám a helyedben.

Igen, létezik, hogy ennyit tanul valaki, de én ezt sosem értettem. A probléma az, hogy minden bizonnyal ő nem is fog megváltozni.

Engem valahol nagyon idegesítenek az ilyen típusú emberek emberek: szép dolog, hogy ennyire kitartó, céltudatos és precíz, csak éppen azt nem veszi észre, hogy ennek mikor van és mikor nincs értelme. Ezek az emberek annyit dolgoznak, hogy mellé gondolkodni már nincs idejük, ezért nem veszik észre, hogy a munkájuknak legalább fele teljesen felesleges, és inkább hátráltatja őket, mintsem előbbre juttatná. A sikert és az erőfeszítést csakis a befektetett munka mennyiségében képesek szemlélni, ezért ha valami nem úgy megy, nem gondolkoznak el, min kellene változtatni, helyette a válasz egyszerű: dolgozzunk MÉG keményebben.

Az a helyzet, hogy az embernek az esetek többségében arra van ideje, amire időt szán és aminek hajlandó megfizetni az árát. Én is voltam végzős középsuliban, de én a könyvek helyett csak a bulizással és a barátnőmmel foglalkoztam. Meg is fizettem az árát is mindennek, ugyanis 26 éves voltam, mire diplomát szereztem. Az érdekes az, hogy mégis előbbre tartok, mint a pedáns ismerőseim nagy része, mert én használom a fejem is, nem úgy működöm, mint egy megbízható robot, és ha falnak megyek, akkor megkeresem rajta az ajtót, nem kezdek el még erősebben nekirohanni annak a falnak, míg vagy a fejem, vagy a fal be nem törik.

Azt akarom ezzel mondani, hogy a pasidnak eszébe sem jut, hogy esetleg engedhetne a tanulásból, neki ez a fontossági sorrendje. Annyiban van igaza, hogy a tanulás fontosabb, mint a párkapcsolat ebben a korban, de a gond az, hogy a két tevékenységét képtelen összehangolni. Márpedig ez a probléma a kor előrehaladtával csak erősödni szokott, hiszen az egyetem, majd a munka sokkal több ráfordítást igényel, mint a középiskola, ezt tapasztalatból mondom. Ha lenne esze hozzá, igenis tudna rád időt szakítani, de nincs, és nagy valószínűséggel egyhamar nem is lesz. Ha szakítasz, akkor sem fog neki leesni, hanem vagy te leszel az önző liba, vagy a suli lesz a hibás. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de szerintem ez csak romlani fog az érettségi után. Persze, ne legyen igazam.