Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek már nem kíváncsi rám?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek már nem kíváncsi rám?

Figyelt kérdés

Volt egy kalandom még a jelenlegi párom előtt, csakhogy az a kaland eléggé megmaradt bennem, mert én beleszerettem az illető férfiba. Ugyan mára már csak szép emlék, mert már neki is és nekem is van családom, de még azért gondolok rá. Már nagyon régen nem beszéltünk. Ma van a szülinapja és mivel ismerősök vagyunk fb-n, így írtam neki egy üzit, amiben felköszöntöttem Őt. Vissza is írt, de velem ellentétben Ő meg sem kérdezte, hogy vagyok, semmit nem kérdezett. De mivel megemlítette a kislányomat az üzenetben, hogy milyen nagy már, így arra írtam, és utána megkérdeztem, hogy most van-e munkája, mert arról tudok, hogy az előzőt elvesztette. Erre az üzimre már nem írt semmit, pedig láttam, hogy elolvasta. Nekem nagyon rosszul esett, hogy nem reagált, mert Ő nekem még azért sokat jelent. Akkor ez most azt jelentheti, hogy nem akar belem beszélni és nem kíváncsi rám és hagyjam békén? Mit gondoltok?


24/L


2013. szept. 30. 23:18
 1/9 anonim ***** válasza:

Rád gondolok, állok egy bárpultnál

Száz szív dobog, Budapest sorban áll

2013. szept. 30. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Facebook, mindent értek
2013. szept. 30. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm, első! Ismerem ezt a számot, de semmi köze a kérdésemhez! Másodiknak meg üzenem, hogy te sem vagy nagy segítség! Hogy érted, hogy mindent értessz?
2013. szept. 30. 23:27
 4/9 anonim ***** válasza:
Ha buddhista lennél, elégedetten mosolyognál az első válaszon.
2013. szept. 30. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Neked és neki is családja van.Miért foglalkozol vele ennyire?Lehet éppen nincsen munkája,és pont betaláltál ezzel,azért nem válaszolt már.Erre nem gondoltál?
2013. szept. 30. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Van családja és nem akarja egy régi numera nyenyergése miatt kockáztatni. Mit nem értsz?
2013. szept. 30. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Kizárt, hogy ne legyen munkája család mellett! Amúgy is már több hónapja vesztette el a munkáját. Szerintem azóta már van másik.
2013. szept. 30. 23:41
 8/9 anonim ***** válasza:

Szerintem ugy van, ahogy gondolod, mar nem kivancsi rad, tultette magat rajtad. Tudom, hogy fajnak ezek a dolgok, de sajnos eleg kevesen vannak, akik nem mentek keresztul ilyesmin.

25/N

2013. okt. 9. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Csak azt nem értem, hogy legalább akkor miért nem írta meg, hogy többet ne írjak neki! Így egyenesebb lett volna! Még 2 éve megígérte, hogy fel fog hívni, na azóta is hív!
2013. okt. 9. 18:11

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!