Ez már beteges? A barátom szerint igen.

Az odáig oké, hogy számodra csak ő létezik. Bár kicsit már ezen a ponton is gázos a dolog, de ez még belefér. A múltadat tekintve érthető a kötődésed, és az is, hogy senki más felé nem kötődsz még kicsit sem.

Az viszont nem normális, hogy te gyakorlatilag fogva tartod őt, elszakítod a társadalom többi részétől. Mert ezt csinálod.

Nem a szereteted beteges, hanem a féltékenységed és a birtoklási vágyad. Hosszabb távon rendkívül irritáló, ráadásul bizalmatlannak tűnik, ha még csak beszélni se engeded más nőnemű lénnyel. Ez úgy fog neki tűnni, hogy nem bízol meg benne. És előbb vagy utóbb el fog hagyni.

Meg kell értened, hogy attól, mert beszél, netán barátkozik más emberi lényekkel, attól még téged szeret, te vagy neki a mindene! Csak az ember normális esetben társas lény, igényli más emberek jelenlétét.

Igen, ez beteges! Tisztázzuk: nem betegesen szereted, hanem beteges vagy!

Sok olyan csajt láttam már, aki teljesen leépítette az életét, amint kialakult egy komolyabb kapcsolata. Ez előbb-utóbb szinte mindig visszanyal. Mondjuk akkor, amikor a pasi akar magánéletet élni, de a csaj megfojtja, kisajátítja, mint egy önző kisgyerek. Esetleg akkor, ha szakítanak, és a ekkor a csaj azt sem tudja majd, hogyan létezzen a világban tovább - iszonyú szánalmas tud lenni.

Az igazi iskolapélda viszont az, amikor a pasi helyét később átveszi a gyerek. Ezzel még vagy húsz évre megint ki van pipálva minden. Aztán a gyerek kirepül, és a csaj ott marad célok, elfoglaltság nélkül. Ilyenkor szokott jönni a látványos szenvedés, az ivás, a tévé bámulása, a bezárkózás, igénytelenedés.