Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti mit tennétek ilyen helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek ilyen helyzetben?

Figyelt kérdés

Barátommal csak hétvégente tudunk találkozni. Egyik hétvégén az ő családjánál vagyunk, a másikon az enyémnél. Amikor hozzánk jön, úgy kezeljük mint családtagot, az ehet, azt ihat amit akar. Nyugodtan belenyúlhat a hűtőbe, senki nem szól érte.

Amikor náluk vagyunk, az az érzésem, mintha az ő családja sajnálná tőlem a kaját. pl. múlt héten voltam náluk, vettem oldalas, mert nem akartam hogy azt mondják nem viszek semmit. Mindenki evett belőle. Vasárnap levest főztek, rántotthús volt mellé krumplival. Megettem a levest, mondták hogy a második elfogyott. Jó semmi baj, mondtam hogy akkor csinálok rántottát. Nem csinálhattam, mert azt mondták 3 db tojásunk van. Egész nap nem ettem mást a levesen kívül, mert mindegyik kaja (zsemle, parizer) hétfőre kellett nekik.

Mondtam a barátomnak, hogy nem szeretnék többet hozzájuk menni, mert úgy érzem hogy nem látnak szívesen. Erre teljesen kiakadt, azt vágta a fejemhez, hogy nekem a pénzes pasik kellenek, őt soha se szerettem.

Szerintetek én reagáltam túl a dolgokat? Van értelme folytatni a kapcsolatunkat?


2013. szept. 24. 15:30
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

princess ezt rosszul gondolod,hogy lemegy azt vesz,mert az ilyenek akkor meg azt gondolják,hogy "nem jó a mi kajánk neki?"

szóval egyszerűen nem csípik a kérdezőt vagy az ő családja jobb mint a srácé valamiben és féltékenyek


egyszerű:ne adj enni a srácnak ezentúl :D

2013. szept. 24. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 Lina93 ***** válasza:

11/11


Ez nem megoldás, mert egyrészt, szerintem se a lány, se a szülei nem tudnának ilyet megtenni.

Itt nagy beszélgetésekre van szükség, semmi másra.

2013. szept. 24. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!