Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek most? Csak lebegek a semmiben!
Igen, lebegek a semmiben. A barátnőm, amivel majdnem 3 éve járunk, el akar hagyni.
Az okot tudom. Tettem olyat, amit nem kellett volna. A döntését is maximálisan megértem. Csak elfogadni nem tudom. Ez év januárjáig minden rendben volt. Szerettük egymást, boldogok voltunk, akkor már össze is költöztünk hónapokkal azelőtt. Aztán minden megváltozott, egycsapásra. Mélyen megsebeztem őt. Nem csaltam meg! Csak egy ismerős lánnyal beszélgettem, részegen... És nem tudtam koordinálni a tetteimet. Mondtam barátnőmről olyanokat, amiket normál esetben nem mondanék, és nem is igazak. Illetve az a dolog is felmerült, hogy mi lenne, ha járnánk azzal a csajjal? De ez össz-vissz másfél óráig tartott. És kész.
Az egészben az a legfájdalmasabb, hogy csakis és kizárólag magamnak köszönhetem ezt. Az utóbbi egy évben hazudtam neki nem egyszer. És mindig tudtam, hogy nem kéne, de valamiért mindig megtettem. Most ennek iszom a levét. Már hónapokkal ezelőtt leszoktam a hazudozásról, és abbahagytam végleg, de... valami elromlott akkoriban. Szeretném, ha írnátok pár segítséget, amikkel esetleg ezt az egészet rendbe tudom hozni, hogy azt a pár hónapok amíg meg voltam zakkanva, helyrehozhassam! :
Elvesztette a bizalmát benned. Az ilyesmin nem nagyon lehet javítani.
Az én ismerősömmel is megesett egy hasonló eset. 3 éve voltak együtt a lánnyal, halálosan szerelmesek voltak egymásba és a srác részegen azt mondta a lánynak, hogy már nem is szereti annyira mint az elején. Persze nem gondolta komolyan, de ezen se lehetett már javítani.
3 év után szakított vele a lány és a srác azóta se (lassan 2 éve) nem tér magához.
Tudom, hogy a bizalmat a legnehezebb visszaszerezni. :-( És hogy azzal nem szabad játszani...
De néha úgy tűnik, hogy csak túráztat, és egyben akarja visszaadni a fájdalmat, amit hónapok alatt okoztam neki, néha meg úgy tűnik, hogy komolyan gondolja... Nem tudom... :-(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!