Ez szakítóok? Probléma

2 éve járunk a barátommal. Nagyon ritkán találkozunk, messze lakunk egymástól. Már egy éve, hogy problémáink kezdtek lenni, azota is egyre gyakrabban előjön. Mindig ő kezdi el a problémát. Ha rossz a kedve, nem is tudok neki semmit mondani, szinte hozzá sem lehet szolni. Mindig azzal jön, hogy őt ott ahol lakik semmibe veszik, egy senkinek nézik, nem veszik emberszámba. Hogy utálja azokat az embereket. Ez van egyik nap. Máskor, ha valaki próbál közeledni, kérdez valamit tőle, érdeklődik felőle, az a baja, hogy ha ő nem kérdezősködik mások felől, felőle se tegyék, hagyják békén, ne is szóljanak, ő tökéletesen megvan az emberek nélkül. Én ilyenkor már nagyon mérges vagyok, mondom neki hogy döntse már el, hogy mit szeretne és rendezze magában, és aszerint éljen. De nem...ilyenkor kapom meg én is, hogy akkor azt hitte, hogy legalább nekem elmondhatna dolgokat, velem megbeszélheti, de én mindent csak a fejéhez vágok, mindig letolom Bocsánatot kérek, ha megbántódott, ha még nincs is okom rá, de ez nem számít neki. Aztán jönnek ezek a napok, hogy nagyon szar minden, alig beszélünk. Ha ő hív és épp nem tudom felvenni, akkor jön azzal, hogy ő egy szerencsétlen és nem tud még időben hívni, meg akkor nem is zavar inkább, tegyem a dolgom, ha nem vagyok képes felvenni. Bezzeg ha ő leteszi a beszélgetés közepén a telefont és majd éjszaka felhív, mintha semmi nem történt volna, meg sem magyarázza, hogy miért tette le, ha megkérdezem, akkor én vagyok a rossz, mert elszámoltatom. Szóval elég zűrös. Olyanja is szokott lenni néha, hogy ő csóró, nem tud majd megadni nekem semmit, holott nekem csak rá lenne szükségem normális viselkedéssel. Mindig azzal is jön, hogy a mi családunk milyen gazdag, pedig anyukám fizetéséből élünk, apukám meghalt. Anya 3 műszakban dolgozik, a két nővérem meg én vezetjük a háztartást, tanulunk is nem kevés tandíjjal. Egyszer örül, hogy mennyi mindent sikerült elérni, pl egy esküvőt megtudtak szervezni, ami ugye nem olyan kis pénz. Máskor meg azt mondja, hogy hamarosan egy kenyeret nem fognak tudni venni.lég ijesztő nekem. Összeségben nem akarom elhagyni, de nem is hajlandó változtatni, mert ő ilyen és ezen nem tud változtatni, így kell elfogadnom. De nem tudja elképzelni, hogy éjszaka sírok, mert nem tudom mi van vele és idegesít, hogy nem tudom kezelni, amikor ilyenje van. Az is hozzátartozik, hogy nekem ne legyen soha problémám, mert akkor azt mondja, hogy ugyan, egy ilyen dolog nem fontos, sokkal többet ér, hogy itt lehetünk egymásnak, ne rontsuk el a pillanatot. Ennyit ér az én bajom. De erre nem is mondok semmit, elfojtom a problémám, örülök, hogy van egy normális, boldog félóránk akár. Ti mit tennétek? Hogy kellene kezelnem?

20 éves lány vagyok, ő 28 éves.