Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek, ha a párotok elmenne buliba, majd felhív ő úgy döntött, hogy éjjelre hazaér, majd pár óra múlva, hogy bocs mégsem?
Hát nekem a volt pasim volt úgy, hogy elment a havejaival ide-oda, és soha nem ért haza a megbeszélt időre, pedig nekem ez nagyon fontos, hogy amit megbeszélünk az úgy legyen.
A mostani párom ritkán mozdul ki, de ha mégis, akkor mindig itthon van arra az időre, amikorra ígérte magát :)
Az én párom is folyamatosan ezt csinálja. Én próbálom elpoénkodni, hogy ne mondjon időt, mert úgysem jön haza akkorra sosem, ő meg bizonygatja, hogy de most úgy is haza fog. Aztán persze nem fog. Valahol idegesítő, de már hozzászoktam.
Igazából nem zavarna ha azt mondaná, hogy majd valamikor jön és pont. De így rossz hogy azt mondja éjfélre jön, én általában 1-ig mindig fent vagyok, ha nem jön akkor nem tudom hogy aggódjak-e, kezdjem hívogatni, valami történt vele, avagy csak belemerült a bulizásba. Hiába tudom, hogy sosem ér haza időben, akkor is aggódom. Sosem tudnám megbocsátani magamnak, ha elbagatelizálnám, hogy jó megint a szokásos, aztán kiderül, hogy valami baj történt vele...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!