A barátom egyre önállóbb a kapcsolatban, én nem?

eleinte mindkettőnknek ugyanannyira szüksége volt a másikra, szimbiózisban éltünk. én még mindig igényelném ezt, de ő már a külvilág felé elkezdett nyitni. nekem viszont nincsenek barátaim, mert kevés embert tudok közel engedni magamhoz, és ezek az emberek már más utat járnak mint én. messze lakok mindentől, és egyedül egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal, főleg, hogy már suli sincs. tanulok, olvasok, gépezek, de ezek egyike sem kielégítő számomra.

ha felhívom a barátom, akkor mondja, hogy éppen alszik, hagyjam már, aztán meg nem hív egészen estig, megint felhívom, akkor meg összeveszünk.

ő közel lakik a barátaihoz, gyakran tudnak találkozni, beszélgetni, és akkor egyáltalán nincs is szüksége rám.

múltkor nagyon megbántott, észrevette, megígérte, hogy soha többet nem fordul elő, de persze másnap elölről kezdődött. feleslegesnek érzem magam, de nem engedi, hogy elhagyjam, és nem is tudnám.

nekem szükségem lenne most rá. persze amikor suli van elvagyok nélküle, mert van mit csinálni, emberek vesznek körül, stb. de most megőrülök egyedül, nélküle.