Kitartsak mellette, és tervezgessem boldogan a közös jövőt, nem törődve a kételyekkel, vagy lépjek, amíg nem késő?

Szóval... Olyan sokan vagytok itt nálam tapasztaltabbak, hátha van, akitől tudok hasznos tanácsot, hozzászólást kapni. :)

2-3 éves kapcsolat, mindketten 23 évesek vagyunk, a párom rajongásig szeret, amit ki is mutat rendesen. Nekem ő az első, előtte csak idétlen szárnypróbálgatásaim voltak, mellette tanultam meg, milyen kapcsolatban élni, és valakit igazán szeretni.

Mindketten szeretünk kimozdulni, kirándulni, utazgatni, a másikkal lenni. Rengeteget változott, mióta velem van - jó irányba -, leszokott a dohányzásról, a káromkodásról. Lesi, hogy mit tehet értem, hogyan szerezhet nekem örömet. Én is nagyon szeretem, meghallgatom, felvidítom, ha kell, szóval: szeretjük egymást, és látszólag minden tökéletes.

Mindketten komolyan gondoljuk, szeretnénk fiatalon (értsd: nem 30-40 évesen) összeházasodni, gyerekeket vállalni, a terveink mindenben egyeznek.

Van azonban néhány "probléma", ami a kezdetektől aggaszt (van, hogy hónapokig eszembe sem jutnak, de ha oda kerül a sor, hogy a jövőre gondolok, mindig ugyanoda lyukadok ki, nem tudok túllépni rajtuk...)

1. Amivel kezdem: a barátom nagyon-nagyon odavan értem, sőt, néha úgy érzem, jobban szeret, mint én őt. Talán ez is egy intő jel lehet.

2. Más a családi háttér: Megkockáztatom, hogy ezért kapni fogom majd a hideget, hogy "hülye sznob", stb., de nálunk alap a diploma, az ambíció, az, hogy valaki küzdjön, tanuljon. Az ő szülei meg már azért megveregették a vállát, ha átment egy vizsgán éppenhogy. Nem buta a párom, kb. teljesen átlagosnak számít a műveltsége, és olyan szakmát választott, amihez nem kell diploma, dolgos, érdeklődő, szorgalmas, stb., de (kérlek ne vessetek meg ezért, csak realista vagyok) én okosabb vagyok nála. Ő lusta tanulni, és nem is szeret. Ez zavar, mert szeretnék rá ilyen téren is felnézni. A másik pedig, hogy ha egyszer gyerekeink lesznek, félek, hogy nem lesznek feléjük azonosak az elvárásaink ilyen téren. Zavar, hggy amíg én tanulok, ő ostoba netes játékokkal játszik, ahelyett, hogy valami értelmessel töltené az idejét. (Tudom, ő már dolgozik, kell a kikapcsolódás, de mégis....)

3. Én sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek a lelki dolgokra, mint Ő. Tisztában vagyok vele, hogy évek, évtizedek múlva nagy gondot okozhat, ha nincs közös világnézeti rálátásunk a világra, önmagunkra. Én igénylem a tartalmas beszélgetéseket, míg ő ilyenkor leginkább nagyon cukin helyesel, egyetért velem, de nem száll be úgy a beszélgetésbe, hogy abból én is tanulhatnék. Úgy érzem, ő többet tud fejlődni mellettem, mint én mellette.

4. Nem vagyok anyagias, de.... talán az sem használ a kapcsolatnak, ha a nő keres jobban. Bár még egyetemre járok, úgyhogy ez egyáltalán nem biztos, de azért valószínű a jövőre nézve.

5. Egykorúak vagyunk. Úgy gondolom, előnyösebb, ha a férfi pár évvel idősebb, főleg a mi esetünkben, mert a barátom életvitelét tekintve inkább számít fiúnk, mint férfinek (bár még csak 23 éves).

6. Ez a legutolsó dolog, ez zavar természetesen legkevésbé, de ha már lista, legyen teljes. Külsőre nem az esetem. Természetesen vonzódom hozzá, nem néz ki rosszul, de nem az a pasi, akire ha ránézek, elolvadok. (Megint nem nagyképűség, csak realitás, és önkritikával mondom, hogy én jobban nézek ki nőben, mit ő pasiban.

Mit gondoltok? Jogosak a kételyeim, vagy csak az számít, hogy találtam egy embert, aki megbecsül, sosem csalna meg, én jelentem számára a világot? Nem élünk együtt, kérlek, ilyet ne írjatok, hogy "próbáljuk ki", mert házasságpártiak vagyunk, az összeköltözést csak ez után tudjuk elképzelni. Nem szeretném már magam "kiélni" sem, nem vágyom szórakozásra, bulira, illetve egyedül nem, csak a párommal. Komoly kapcsolatot, házasságot szeretnék, ahol kölcsönösen támogatjuk egymást, a kérdés csak az, hogy vele, vagy esetleg bármennyire is fáj, de nem vele...