Egyre inkább világossá válik előttem hogy nem működik a kapcsolatom. Ezt el lehet viselni, mit gondoltok?

Egyfolytában csak a munka, munka, munka van neki, mikor haza jön, akkor is az a téma egy órán keresztül, már a szülei is rászóltak többször is hogy "fiam így nem lehet élni", változtasson rajta, egyfolytában, pedig nem sokat vagyunk együtt, de ha együtt vagyunk is azon húzza a száját hogy kint mit csinálnak rosszul, egyfolytában baja van, annyira görcsösen áll hozzá, én meg persze tűrök, jó ideje, nem fél éve, se nem egy éve, de az én türelmem is határos. Kezdem azt érezni hogy neki csak a munka van, mi az már hogy ritkán találkozunk és még akkor sem a vigyorgást látom rajta meg a boldogságot, hanem azt hogy kint a kollégája féltékeny rá a munka miatt és őt ez fene mód bosszantja?

Lassan három éve tűröm, hogy örökké van neki valami problémája, nyafog mint egy gyerek, én meg hallgatom, hallgatom, tanácsot adok neki, próbálom megérteni, de ez már nekem is sok.

Szeretném végre ebben a rohadt életben azt érezni hogy boldog a párom, még soha nem volt olyan hogy ő azt mondja hogy semmi nem tudja elvenni a kedvét, mert ott vagyok vele, neeem, persze az irántam való szeretetének az érzését bármi képes überelni.

És nem érdekli, hogy emiatt már nem érzem jól magam vele? Nem állnak másból a beszélgetéseink mint az ő panaszáradatából, ez a fő témája, a nyafogás, már nem bírom.

Most ezt kellene tolerálnom?

22/l