Ti megharagudnátok ezért? (hosszú lesz)

A barátom a vizsgaidőszak közeledtével most kicsit korlátozza a találkozásainkat, amit én meg is értek, sokat kell tanulnia, stb.

Én kollégiumban lakom, van két szobatársam, ő meg a szüleivel, és az apja nem engedi, hogy nála aludjak, ezt is megértem, nem haragszom érte. Viszont most a hétvégén szobatársnőim elmentek Londonba, csak hétfő este jönnek vissza, addig meg végre itt lenne a ritka lehetőség, hogy ő itt aludjon, ami tök jó lenne, mert együtt is lennénk, plusz időt se lopnék tőle a tanulásából.

Ő természetesen nemet mondott, a tanulásra hivatkozva. Rendben, legyen. De a mai napon egyáltalán, egy betűt nem tanult, inkább takarított. Persze, jó dolog az, meg kell, de nem fogom fel, hogyan lehet a takarítás fontosabb (pláne egész nap, amikor az olyan fontos tanulása elől elveszi az összes időt), a velem töltött időnél (amit megjegyzem úgy intéztünk volna, hogy előtte-utána bőven legyen lehetősége/ideje tanulni)?

Igazából, annyira nem haragszom ezért, csak erősen megbántva érzem magam. Főleg azért, mert ő nem látja így a dolgokat, egyáltalán nem érti, ez nekem miért esik rosszul és egyáltalán nem is akarja megérteni, hiába mondtam el neki ugyanezt. Még csak bocsánatot se kér, vagy nem mondja, hogy oké, végülis igazam van, ha képes egy egész napot elpazarolni holmi takarításra, akkor egy nálam töltött éjszaka (amire hangsúlyozom NAGYON ritkán van lehetőség) is beleférne... De nem.

Általában tudom, hogy mikor reagálom túl a dolgokat, és most egyáltalán nem érzem így. Teljesen higgadtan, normális hangnemben mondtam neki, ismételgettem, hogy miért is érzem magam megbántva, de csak jött, hogy már megint hülyeségeken akadok fel, és vitázok vele mindenért...

Ti ezért megharagudnátok? Én igyekszem jól viselni a helyzetet, próbálom megérteni és alkalmazkodni hozzá, de ez elég nehéz, ha ő ilyen nyíltan tesz rám. Vagy ti ezt másképp látjátok?

Köszönöm mindazoknak, akik ezt végigolvasták! És azoknak is, akik építő jellegű hozzászólással tudnak szolgálni.