Miért gondolkodom így?

Zárkózott vagy. Attól még, hogy odamész valakihez (legyen az férfi vagy nő) még nem veszíted el a büszkeséged, és nem is fogják azt gondolni, hogy rájuk erőlteted magad. Ne félj ennyire az emberektől, és ne légy ilyen kishitű! :-)

A kapcsolatépítés, ismerkedés az élet rengeteg területén előnyt jelenthet. Semmit sem veszítesz azzal, hogy kezdeményezel valakinél. Persze vigyázni kell, hogy ne legyen erőltetett, tehát ne "nyomulj", csak légy közvetlen.

Mert magányos vagy, de az egód nem engedi hogy úgy közeledj másokhoz mintha "szükséged" lenne rájuk. Vagy csak félsz beszélgetést kezdeményezni, és azzal magyarázod meg magadnak hogy nekik akarsz csak jót.

Változtatni mindenképpen változtass, még a végén elveszted a szociális képességedet és magadba fordulsz D: Nem hülyéskedek D:

Az én módszerem az hogy mindig kimondom azt ami először eszembe jut egy adott szituációról legyen akármilyen gáz, és utána úgy teszek mintha nem bánnám hogy megtettem.

Az emberek azt hiszik hogy olyan bátor vagyok hogy mindenről mer véleményem lenni D: Pedig a faszt...

Igen, csak te nem egy hűtőszekrény vagy amit csak akkor nyitogatsz amikor éhes vagy.

Mindenki feltételezni a másikról hogy szüksége van barátokra, vagy legalábbis valamilyen közegre, és hogy majd ők majd kezdeményeznek, csak ha mindenki ezt hiszi, akkor kapsz egy raklap hülyét akik ülnek egymás mellett egy igen kínos szituációban...

Szimplán vedd lazára a figurát, és legalább csak néha néha szállj a komfort zónádból hogy lássák hogy megvan benned a szándék.

Az élet nem úgy működik ahogy te azt a leglogikusabbnak látod..