Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek, ha a párotokról...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek, ha a párotokról kiderülne, hogy felesége és kisfia van akikről eddig nem is hallottatok?

Figyelt kérdés
Kiderült, hogy a páromnak van egy felesége és egy 3 éves kisfia. Üzletkötőként állandóan utazgat, heti 2-3 napot van itthon, egyáltalán nem tűnt fel, hogy átver. Amikor rákérdeztem, nem tagdott semmit, azt mondta, egyikünket sem akarja elveszíteni. Nem tudom mit tegyek. Teljesen össze vagyok zavarodva.
2013. márc. 6. 12:03
1 2 3 4 5
 11/45 A kérdező kommentje:

Én a feleségétől értesültem mindenről. Nem tudom ő honnan tudja, lehet, hogy mondta, de a beszélgetés felénél már kikapcsolt az agyam.

6 éve vagyunk együtt, együtt is élünk, lakást vettünk, hitelt törlesztünk, 2 kicsi gyerekünk van (4 éves kisfiú, 7 hónapos kislány), tervezett babák voltak. Fogalmam sincs mihez kezdjek most.

Ami még ráadásul szíven ütött, hogy a szülei is tudtak rólunk, mégsem szóltak egyikünknek sem illetve nekem biztos nem, mert akkor nem lenne ez az egész.

2013. márc. 6. 12:30
 12/45 anonim ***** válasza:
95%

és ennyi év alatt semmi nem tűnt fel??

hát nem irigyellek!!

2013. márc. 6. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/45 anonim ***** válasza:

Egyszer volt egy ilyen film, pontosan errõl szólt,amit te is leirtál kérdezõ.

A szeretõ felhivta a feleséget, miután a férj lebukott és összebeszéltek, hogy találkát kérnek a férjtõl ugyanazon a helyen.

A férj elmenekült a 2 nõ elõl, amikor megjelent a randin.

2013. márc. 6. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/45 anonim ***** válasza:

Hű ez de cifra....

Én tényleg megértő vagyok, a megcsalásos történeteknél sem szeretek senkit sem keresztre feszíteni egy botlásért vagy megingásért, de ez nagyon durva, én a pacákot úgy vágnám ki mint a szél. A feleség hogy reagált erre???

2013. márc. 6. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/45 anonim ***** válasza:
100%
Magyarul párhuzamosan két családja van. Ez nagyon komoly. Nem irigyellek. :(
2013. márc. 6. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/45 anonim ***** válasza:

De most elvált a feleségétõl? Vagy minden városban van talán még egy felesége?

Most aztán tényleg nehéz a helyzeted.

2013. márc. 6. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/45 anonim ***** válasza:
89%
Ezért kéne házasságba szülni, mert ott már az anyakönyv vezetőnél kiderült volna a turpisság és nem szívsz két gyerekkel. Hiába ellenzik mostanság a házasságot, azért van egy két dolog amire jó.
2013. márc. 6. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/45 anonim ***** válasza:
100%
Ti miért nem házasodtatok már össze, legalábbis nem furcsáltad?
2013. márc. 6. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/45 A kérdező kommentje:

Hát engem nem telefonon hívott, hanem beállított, hogy ő a feleség. Mondjuk valószínűleg ha hívott volna, csak valami elfuserált viccnek tartottam volna és elküldtem volna valahová.

A felesége az elején elég indulatos volt, aztán mikor behívtam akkor már kicsit szelidült. Ha akarnék se tudnék róla rosszat mondani, mert a helyzet ellenére végig korrekt maradt, nem rendezett jelenetet. Szerintem ő sem ezt várta. A beszélgetés egy részéről csak foszlányok vannak meg. Addig amíg a párom nem mondta, hogy igaz még reménykedtem, hogy csak egy bosszúszomjas ex vagy valami hasonló, de nem.

Nem, nem tűnt fel semmi. Mondjuk voltak furcsa dolgok, de lehet, hogy ezt csak én magyarázom már bele utólag az adott helyzetbe.

2013. márc. 6. 12:46
 20/45 anonim ***** válasza:
40%
Ilyet eddig vígjátékokban láttam. Én nem szülnék olyannak eleve, aki nem vett feleségül. Már ha bármikor rátelefonálok és nem mondja a telefonba, hogy mennyire szeret Bármikor! már akkor gyanút fognék.
2013. márc. 6. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!