Kit válasszak? A barátom vagy a kutyám, aki egész életében segített nekünk?

De mivel szó nem volt arról, hogy tapló, csak nem bír meglenni az állattal a lakásban.

Én sem bírnám hozzáteszem. Cicákat pl imádom de azokat is maximum addig engedem be, hogyha befut az ajtón mikor kinyitom, eljöhet velem a hűtőig még kiveszem neki a tejcit, aztán kicsalom a házból.

De azt meg te lásd be, hogy ha semmi gond a pasijával, csak így van az állatokkal mint én, akkor a kérdező sem szereti igazán ha 2 éves kapcsolatot egy állatért félredobna.

Ebben szerintem megegyezhetünk.:P

A többin kár vitázni, más az értékrendünk, de ez meg nem is feltétlen baj.

Megegyezhetünk, de akkor azt mond meg nekem, ha normális és egyenes, akkor miért mondta azt a párjának, idézem: "ha nem kell neki vele foglalkozni, meg nem alszik velünk akkor nem fogja zavarni". Ha valaki nem szereti az állatokat, és egyértelmű, hogy ő nem szereti, akkor tudni fogja, hogy később se fogja szeretni. Szóval, mondja meg az elején, hogy nem hajlandó, neki ez nem menne stb és ott lehet mérlegelni normálisan! De így segget csinált a szájából, hisz megmondta a lánynak, hogyha ezt és azt betartja ő elfogja fogadni. A lány ezek szerint betartotta, ezáltal ő kompromisszumképes volt, és a férfi? Szerintem ebben egyetértünk ha ebbe belegondolsz.

Itt vagy te, te tudod hogy nem szereted a kutyákat, szóval nem lennél velük meg egy házban. Te ezt kimondod, és nem kertelsz és csinálsz segget a szádból.

Számomra már nem lenne hiteles a párod kedves kérdező. De ezt te döntöd el.

Kommentelő: Köszönöm a szócserét, szerintem düllőre jutottunk.

Noha nem tisztem védeni a párját, de azért 2 év sok idő, lehet persze alkalmazkodni, de előbb utóbb úgy is kibuknak a dolgok, végtelenségig nem lehet. Ennek eredményeképp viszont ahogy mondtad, valóban segget csinált a szájából.

Szóval megegyeztünk.:D

Én bevágom a szunyát, jó éjszakát.:)

Én mindenesetre nem tudok, azonosulni azzal a felfogással, hogy állatot nem helyezünk az ember elé; ez így - minőség nélküli állatokat és embereket tartalmazó relációként - tarthatatlan.

Az adott ember természete igen fontos tényező. Én pl. a kutyámtól egy nap, sőt egy perc alatt több szeretetet kapok, mint amennyit a rongy apámtól egész életemben kaptam. Ennyi.

Micsoda vita kerekedett itt.:)

Egyetértek a többséggel én is egyértelműen a kutyát választanám. Én 3,5 éve vagyok együtt a párommal és 2,5 éve együtt is élünk. A kutyánk 1,5 éves sincs, de már most meg tudom érteni, hogy miért helyezik sokan a kutyájukat az emberek elé. Akinek nincs kutyája az nem is értheti ezt meg igazán.

Ha nem haragszol leírom a mi történetünket, hátha leszűrsz belőle valamit. Én amióta az eszemet tudom nagyon vágytam egy kutyára, de a szüleim sosem engedték, de főleg édesanyám volt ellene, akit egyszer nagyon megharapott egy kutya. Úgy gondoltam, hogy amint elköltözök első dolgom lesz venni egy kutyát. Nos az élet úgy hozta, hogy a párom édesanyjához költöztem, így ott sem lehetett kutyám, szóval beszereztem egy hörcsögöt, de éreztem, hogy ez nem az igazi. 3 hónap múlva albérletbe költöztünk, ahol az életünk elterelte a gondolataimat, de egy év múlva megint elkezdtem iszonyúan vágyni egy kutyára és úgy éreztem, hogy a körülmények is alkalmasak. Akkor jött az első akadály,ugyanis a párom kijelentette, hogy szerinte lakásba nem való kutya és nem fogja meggondolni magát. Én teljesen magam alatt voltam és kezdtem beletörődni, hogy nekem az életben nem lesz kutyám. A párom is látta rajtam, hogy szomorú vagyok és pár hónap után azt mondta, hogy oké legyen kutyánk, de csak azzal a feltétellel, hogy mindig megmosom séta után és nem jöhet be a szobánkba. Persze én bármire rábólintottam. Aztán jött egy újabb akadály, a lakás tulaja nem engedte meg, hogy kutyát tartsunk. A párom viszont addig-addig győzködte míg végül ráállt a dologra.:) Így 2011. karácsonyán megkaptam a várva várt kutyust!:) Aztán jött a nagy feladat, hogy tanítsuk szobatisztaságra. Na hát 3 hét után olyan szinten elegem lett, hogy sírva mondtam a páromnak, hogy vigyük vissza, nekem nem kell kutya. De ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy oké szabaduljunk meg tőle, elkezdett nekem segíteni és úgy állította be, mintha nem lenne annál nagyobb móka a világon, hogy órákat fagyoskodunk a fagyban arra várva, hogy végre végezze a dolgát. Most már ott tartunk, hogy többet viszi le sétálni, mint én, megmossa,megfürdeti, játszik vele és imádja,de olyan szinten csüngnek egymáson, hogy ő a kutyának is az Isten!:D Persze már felmászhat bárhova a kutya sőt van,hogy együtt alszanak délután.:) Ez lett abból az emberből, aki még a lakásba sem akarta beengedni a kutyát...:P Na ezt nevezem én igazi szerelemnek, amikor ilyen szinten képes valaki feladni az elveit, csak azért, hogy a másik boldog legyen.

De egyébként édesanyám detto ugyanez. Ő aki még egy halat sem engedett volna a lakásába, már kutya nélkül haza sem enged!:D Sőt volt egy kis időszak, amikor kényszerből haza kellett költöznöm és pár hónapig együtt is laktak. Azóta ő is fontolgatja, hogy beszerez egy kutyát. Na ròla aztán meg pláne nem gondoltam, hogy így fog gondolkodni.:)

Ja és még annyit reagálnék egy korábbi hozzászólásra, hogy aki igazán ismeri a kutyák pszichológiáját az tudja, hogy egy kutya sosem támad ok nélkül. Mivel ösztön lények,ösztönösen cselekednek és sosincs gonoszság (maximum emberi) a cselekedeteik mögött. Amúgy egy-két állatvédőtől én is a falra mászok, pont azért, amit már előttem leírtak, persze tisztelet a kivételnek.:)

Istenem! :( Egy 10 éves kutyán mit lehet utálni. A kutya a leghűségesebb társ és nagyon megható, ahogy írod, hogy még a szüleidnek fizikai értelemben is segített.

Szerintem a pasiddal valami baj van. Aki két év kapcsolat után elkezdi így kivillantani a "fogafehérjét", az később egyéb gaztettekre is képes lehet. Nehogy aztán később még verjen is.

No elmondom a mi sztorinkat. Én világéletemben egy jövős-menős vagány srác voltam. A szüleimmel közösen volt kutyánk, szerettem is, de az közös családi kutya volt. Aztán a párom pár év kapcsolat után bejelentette, hogy szeretne kettőnknek saját kutyát. Ráadásul spánielt. Én akkor gyerekkori benyomások alapján nem csíptem őket, mert ahol rég laktunk ott valaki spánielje naponta emberszarba fetrengett. Bennem ez marad meg. De a lány kedvéért engedtem. Ma már, sok évvel később egy 7 és egy 8 éves spániel fiúcska büszke gazdái vagyunk, én is imádom őket, mintha a két fiam lenne. Ha a párom éjszakás, még mellém is bebújnak az ágyba és együtt alszunk velük. A párom az első számú gazdijuk, de engem is szeretnek és teljesen hithű spánieles lettem. És csak nevetek az egykori hozzáállásomon.

A másik verzió meg annyi, hogy megkéred a pasidat, hogy egy 10 éves kutyát legyen kedves toleráljon még arra a pár évre, ami neki hátravan. Idős kutya. Tényleg kibírható az az időtartam, amit él még. Ráadásul pont egy idős kutyát mégjobban megviselne egy váltás.

És a pároddal szemben meg állj ki, hogy a kutyáról tudott, ő is elfogadta a létét, hát állja a szavát és legalább viselje el.

Kedves okoska, feljebb. Látom mindent vissza kell idézni neked a kérdezö soraiból, mert teljesen mellébeszélsz. Idézem: "Szeretem a pasit, de egyre ellenszenvesebb ahogy viselkedik..." Ez azt jelenti,h nem tudja elfogadni a kutyát. A lány nem magától állt választás elé, oka volt.

Két teljesen más dologról beszélsz. Ez a srác nemhogy nem szereti az állatot, de a barátnöjéért még csak elfogadni se képes. Na most az ilyen menjen tudod hova...

És,h világosan értsd, erre válaszoltam ezzel:

"De azt meg te lásd be, hogy ha semmi gond a pasijával..." Végülis ha nem képes elfogadni a szerelméért a kutyát, akkor tényleg nincs gond vele:DD