Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudja mit akar, vagy csak hazudik magának?
Barátnőmmel 3 hónapja vagyunk együtt. Volt egy szünet köztünk. Újra összejöttünk. Minden fain volt. Ő elmondása szerint jobb, jobban szeret, mint a szünet előtt. Mindig észreveszem, ha nem jó valami, mint a szünet előtt is 2 héttel. Most a két hét alatt, mióta újra együttvagyunk, nem vettem észre, hogy baja lenne. Szombaton, még a jövőnket terveztük, hülyeségből kérdezgette, hogy elveszem e feleségül, a nyakamba ugrott, örült, elvoltunk. Beszélgettünk is, mondta, hogy jobb az egész mint volt.. Aztán kedden csinált egy olyat, hogy volt egy kimaradása, egy napig nemtudtam mi van vele. Kicsit nekiestem, ezt nem szokta meg, mert a szülei sem kérik számon . Ezekután már éreztem, hogy nemfain. Ma elmentem hozzá, beszélgettünk, minden jóvolt, aztán mondta, hogy nem megy neki ez az egész. Ez csak ezért érdekes:
Elmondása szerint, vasárnap is átgondolta már.. Engem viszont hétfőn felhívott, hogy itthon vagyok e, átjön. Ha vasárnap sem akarta volna már, akkor nem hív fel hétfőn. Mint ahogy most is észrevettem, hogy tegnap óta nem keresett. Megbeszéltük, még mindig szeret, jobban mint ezelőtt, kellek neki, jó volt velem, jólérzi magát, csak valamiért nem kell a kapcsolat. Mondta hogy a veszekedésünk után gondolta át. Na igen, jóhogy arra a döntésre jut, miután összeveszünk, amire nem kéne.. Szóval nagyon jó kapcsolatról van szó, lelkitársak vagyunk, megtaláltuk egymásban az igazit. Ő is így látja, még se kell neki. Más befolyásoló tényező nincs, se más pasi, se semmi. Akkor miért ilyen? Ő maga sem tudja, hogy mit akar, vagy csak magának is hazudik?
Női logika.
Menj bele a játékában, és nézd, hogy mi sül ki belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!