Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Másfél éve nem értem a pasit. Már elegem van: hazudik vagy túl nagyképű, vagy csak nem tudja mit akar? Bővebben lent.
tavaly nyár elején megismertem egy srácot. ő akkor a barátnőmmel járt. rengetegszer szakitottak, ami már röhejes volt, de ő bennem kereste a vigaszt, csak mire le esett volna meg talán komolyan kezdeményezni akart volna én már egy másik sráccal voltam. igaz feltűnt, hogy akar valamit, de eleinte úgy tetem mintha észre se venném( ő olyan vagány srác, tipikusan rossz fiú, de mégis művészi vénával..) addig fajultak a dolgok, hogy ő végülis elmondta, hogy megszeretne ismerni, de én csak hánytorgattam, hogy nekem pasim van, akinek persze elmondtam mindent. ő észrevette , hogy valami nem stimmel, és így 2 hónapig jártunk csak. mire a srác megkaphatott volna nem kellettem neki.
egy suliba járunk de tavaly egész végig nem volt hajlandó köszönni, vagy ha köszönt az is csak azért volt mert én előre köszöntem neki lány létemre, úgy h fiatalabb is vagyok..(jó nem mintha ez lényeg lenne de volt nem egyszer h 20centire ment el tőlem nézett a szemembe és nem köszönt, még idén is) A tavalyi évben még többet msn-en írt olyanokat ami eléggé félre érthető volt, és azt hittem újra akar vmit tőlem, de kiserült h csak "kedves".
Idén nyáron összefutottunk és volt több is de csóknnál nem több. ugy volt h találkozunk de nem igy történt mert valamelyikünk mindig hallott valami pletykát a másikról, meg úgy alapból meg gondoltuk magunkat. DE egy darabig hívogatott telefonon. utánna már nem mert nagyon összkaptunk(amit bánok mert nem csak egy partnerjelöltet hanem egy barátot is elvesztettem ugy érzem). nem nagyon akart öszinte lenni hozzám, igy az a bizonyos exbnője felhivta mi van - az én kérésemre mert tudtam h nem tudta őt elfelejteni és, hogy évközben is volt többször h akart a csajtól valamit. majdnem 20 percet beszéltek telefonon ami elég furcsa volt( persze a csaj csak ki akarta használni mondta is: ha mégegyszer összejönnek de belehalna..megkéne tennem..!vagy vmi ilyesmit mondott..)ő mondta neki h nem akar már tőlem semmit és megigérte az exének h öszinte lesz hozzám és beszél velem...(ami persze nem történt meg mert nekem kellett tisztáznom az egészet hetek mulva..) majd egy hét mulva találkozok a csajjal és ujságolja nekem h a srác minden este felhivta meg ilyenek.
idén meg a haverjaival együtt logtunk tök jó fejek voltak még hivtak is ide meg oda többször is h majd menjek velük..én persze benne voltam(azóta se szóltak) a legjobb h meg lettem gyanusitva h letöröltem az uj msn-jét ( mert a régit téll töröltem a nyári összekapás miatt de ő ezt tudja, elmondtam neki.) tisztára hülyének lettem beállitva.. pedig nem igy volt.. megnéztema partnerlista-karbantartót és lehet látni h ő törölt 2 hónapja. ha nem több.. jó lehet h vki mást akart letörölni és véletlen engem törölt.. de h vki ennyire béna legyen és több mint 2 hónapon keresztül ne vegye észre h én nem vagyok neki fent hanem az akit le akart törölni...ez azért már durva kifogás lenne...
Szerintetek megérné egy ilyen pasival foglalkozni? esetleg mint csak haver..vagy inkább hagyjam rá és nem foglalkozzak a dolgokkal..csak éppenséggel nem tudom h a srác mit tart komolynak vagy esetleg csak a hátam mögött akar kiröhögni..
köszi a türelmet és a válaszokat!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!