Mi történik velünk?

Nem tudtam hogy feltenni a kérdést, így ez lett belőle.

Nem hiszem, hogy bárki is tudná a válaszokat, amiket keresek , hiszen még én sem értem ezt az egészet, de már teljes kétségbeesésembe ehhez folyamodtam. Csak kíváncsi vagyok a véleményetekre.

A párommal lassan egy éve leszünk együtt. Abban a korban vagyunk, ahol már természetes a családalapítás és ahol az ember már sokat gondolkodik ezen. Óriási szerelem, és pár hónapra rá eljegyzés. Kapcsolatunk elejétől fogva mondhatom, hogy együtt is élünk, így nem éreztem korainak, ő meg hát megkért..így ő sem.

Lassan egy hónapja annak, hogy azt mondta egy veszekedésünk alkalmával, hogy ő nem akar elvenni...legalábbis még nem, mert ki tudja mi lesz még velünk, de, hogy én vagyok az élete párja, engem szeret, értsem meg és nem akar erről beszélni. Ezek után azt mondta, hogy ő csak boldog akar lenni, és minden menjen a régiben.

Nos, ki az az ember, aki ezek után azt mondja, hogy oké drágám persze, nem számít, hogy visszaléptél a kapcsolatunkban, minden menjen tovább, majd egy idő után talán szívből jön a mosolyom mikor rád nézek.

Szóval azóta eltelt pár hét, sok veszekedés, ugyanis nem jutunk egyről a kettőre. Ő felháborodik, én sírok-zokogok.

Hogy mi az oka, hogy mégsem akar ő elvenni most nyáron?

A lényeg annyi, hogy van előző életem. Nem kell rosszra gondolni. Voltak párkapcsolataim, és ezekről - mikor ő is beszélt az övéiről - beszéltem is. Kiderült, hogy volt az egyik ismerősömmel egy megbeszélt egy éjszakásom. Nagyon féltékeny...azóta is többször felhozza, holott ez megismerkedésünk előtt jó pár évvel történt. Hogy ezt nem érti meg...ez neki nem fér bele az ő erkölcsi világába...és sokszor volt, hogy durvábban fogalmazott, mint például "menjél és du-gasd meg magad azzal a gyökérrel."...és hasonlók.

Kiderül, hogy ezért van ez az egész leginkább. Ezért lépett vissza. Nem tudja megemészteni ezeket a dolgokat, nem tud tovább lépni, hiába próbált. És elgondolkodott azon,hogy nem is passzolunk mi ketten. A kérdéseimre nem ad kielégítő válaszokat, hárít, terel, vagy egyszer ezt mondja, máskor kicsit máshogy válaszol, aztán meg máshogyan.

Megjegyzem, ezt a sötét, hátborzongató, fúde erkölcstelen és iszonyatosan vállalhatatlan múltamat már az eljegyzés előtt is tudta.

Ahhoz képest, hogy ez történt, még én próbálok teperni nála, ölelem, csókolom és mintha falnak ütköznék. Azt mondja, hogy "az lenne a reális" - amikor szóba hoztam a szakítást, hogy azt akarja-e. Aztán azt mondta, hogy ő szeret, nem akar szakítani. Ez is mutatja, hogy egyszer ezt, máskor azt mondja.

Még csoda, hogy hitelét vesztette, mikor azt mondja ezek ellenére, hogy szeretlek?

Lányok, ti hogyan élnétek meg egy ilyet?

Férfiak, nektek mi a véleményetek erről?