Mikor és mennyi idő után "vehetném rá" a párom szüleit, hogy hozzájuk költözhessek?

Mielőtt mindenki leosztana, hogy mit képzelek magamról, hadd meséljem el a helyzetem.

Gyerekkorom óta rossz a kapcsolatom a családommal. Szegénységben, sok probléma között éltünk, és anyámnak meg a testvéreimnek alapvető stílusa, hogy mindenért ordítanak, csapkodnak és hisztiznek, mindennek úgy kell lennie, ahogy akarják, vagy jönnek a balhék - nem lehet velük normálisan beszélni, sem kompromisszumot kötni. Idegileg annyira kikészültem a kamaszéveim alatt, hogy már az öngyilkossági kísérletig jutottam. Innen menekültem el, amint lett munkám, de 1.5 múlva megszűnt, elfogyott a spórolt pénzem és nem találta semmi mást, hiába kerestem, ezért kénytelen voltam hazajönni.

Azóta bizonyos tekintetben durvább a helyzet. Szinte senkivel nem beszélek itthon, de ha hozzájuk is szólok vagy nem válaszolnak, vagy úgy beszélnek velem, mint a kutyával. Állandóan azt éreztetik, hogy csak "vendég" vagyok, gyűlölök itthon lenni, borzalmas...

A párommal fél éve vagyok együtt, de ide nem jöhet, max. kéthetente egyszer. Nem látják szívesen, és ezt ő is érzi, de azért én se ülhetek meg aludhatok náluk egy héten hétszer, így azonban nagyon keveset tudunk találkozni, többnyire csak hétvégén.

Viszont, neki iszonyat rendes családja van. Nagyon kedvesek velem, a szülei és testvére egyaránt, természetesnek veszik, hogy ott vagyok, néha külön hív a nővére, hogy aludjak ott (mondjuk ez ritka, mert ő külföldön dolgozik, csak néha ön haza). Szeretek velük lenni...

A lényeg, hogy szeptembertől egyetemre járok, és mellette diákmelózom ( már most is). Szerencsére ez hosszű távó, állandó meló, havi 50-60 ezret keresek belőle - de ebből haza kell adnom, plusz kifizetnem egyéb költségeimet, az legalább 25-30 ezer.

A lényeg: én szívesen odaadom a fizetésemből ezt az összeget, de akkor szeretnék normális környezetben élni. Azt hiszem, nem nagy igény, hogy ne sírva feküdjek le esténként és normális, kulturált emberek között töltsem a napjaim, tehát szívesebben fizetnék a párom szüleinek, hogy ott lakhassam.

Tehát, nem ingyen lennék ott. Tudom, jön a kérdés, hogy mi lesz, ha nem lesz munkám ,, de még két évig tutira marad ez, utána pedig szeretnék valamilyen állandó melót vállalni. És igen, ilyenkor bennem is felötlenek a kérdések, hogy mi van, ha nem találok, akkor tulajdonképpen eltartatom majd magam egy ideig, hogy mi van, ha esetleg szakítok a párommal (bár ezt nem tartom valószínűnek, de reálisan nézve természetesen megtörténhet).. szóval látom én ezeket a dolgokat is, de keresem a megoldást, hogy tudnák menekülni innen, és ezt tartom a legkézenfekvőbbnek.

De ugye nem várhatom el fél év után, hogy hozzájuk kltözhessek, ahogy én sem nagyon állhatok oda eléjük ezzel.... szerintetek? Mesélem kellene az itthoni helyzetemről? Ezt annyira szégyellem előttük....