Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kit mennyire idegesítene, mit tennétek, ha a párotok
folyton várakoztatna feleslegesen?
Figyelt kérdés
Távkapcsolatban élek lassan 2 éve, tervezzük, hogy összeköltözünk. Én mindig lemegyek hozzá időben, ha megbeszéljük, de a párom mindig elkésik, lekési a vonatot, vagy átteszi a megbeszélt időpontot másikra, mert pont közbe jött valami dolga stb. Én persze úgy rendezem a dolgaim mindig, hogy jön és akkor nem tervezek semmi mást, csak vele... volt hogy 1 hónapot vártam, hogy végre találkozzunk, mindig eljátszotta hogy majd 2 nap múlva, 3 nap múlva stb. Már az első randi is úgy kezdődött, hogy aznap lemondta, mert hirtelen dolga akadt aztán a következőn is aznap lemondta mert, hogy nem volt pénze, nem tudott lejönni. Akkor is úgy voltam vele, hogy nem érdekel milyen az ilyen ember lemondja 2x a randit akkor nem foglalkozok vele... aztán csak rászedett és összejöttünk, egy ideig nem volt probléma, de megint jó ideje kezdődik, hogy lemondja vagy átrakja az időpontokat. Nincs sok szabadidőm, dolgozok reggeltől estig szinte minden nap, alig tudunk találkozni, neki 2x annyi szabadideje van. Én mégis mindig lemegyek időben, ő meg ezt játsza... már nagyon kezd idegesíteni. Ti mit tennétek a helyemben?
kirúgtam volna a második alkalom után a pitsába.de előtte fizettettem volna vele egy mozit meg egy vacsorát is.
2012. aug. 31. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
Ha nagyon szeretném, akkor ultimátumot adnék neki.
Ha nem fejezné be, akkor kirúgnám.
2012. aug. 31. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Én is kirúgtam volna pár ilyen alkalom után. Az én párom is csinálta ezt egy darabig. Megbeszéltünk valamit és az utolsó pillanatban kitalálta, hogy ő most inkább elmenne bulizni, vagy inkább hazautazna hétvégére, esetleg rokonokhoz, bármi. Nekem ettől herótom van. A legdurvább az volt, amikor valentin napra beszéltünk meg egy randit és hogy utána nálam alszik. Ehelyett valami koli gyűlésre kellett mennie este 8-kor. Már be is vásároltam rá, kaját, egy szexibb fehérneműt. Na belőlem ezután bukott ki minden hiszti, hogy mekkora egy paraszt, hogy mindig utolsó pillanatban mond le mindent és mennyire készülök minden egyes alkalommal és mekkora csalódás nekem, ha végül nem jön el. Nagyon keményen kiosztottam és azóta nem csinálja ezt. :)
Én nem azt mondom, ha egyszer-egyszer közbejön valami, én megértem, de az hogy mindig, az kicsit azt érezteti, hogy tojnak a fejemre és minden fontosabb nálam. Én a párom listáján nem az utolsó helyen szeretnék állni és szerencsére ezt valahol ő is megértette akkor, amikor ott volt a kaja, a fehérnemű amit sosem húztam fel neki és minden, ő még is cserben hagyott.
2012. aug. 31. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
4/10 anonim válasza:
2 éve ezt hagyod? Bocs, de szerintem nem vagy neki annyira fontos, hogy időben odaérjen hozzád. Kár az időt pazarolni rá. Mi benne annyira jó, hogy megéri ez a kapcsolat neked??
2012. aug. 31. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 A kérdező kommentje:
Teljesen végem van már ettől, múlkor is eljátszotta ezt, átrakta utolsó pillanatban hogy később jön aztán kitalálta hogy kimegy focimeccsre... és sajnálja hogy nem tudunk találkozni, mert hiányzom neki. Tesóm kitalálta nézzünk el abba a városba, örömmel mondtam neki okés legalább találkozok vele. Erre akkora nagy hisztit lecsapott, morgott velem meg pattogott hogy mert nem szeret ilyen hirtelen ötletet és nem tud menni meccsre már mindenkivel lebeszélte, jól összevesztünk, hogy köszönöm hogy a meccs fontosabb nálam.
2012. aug. 31. 20:10
6/10 anonim válasza:
hú én is ilyen vagyok
és most van egy srác, aki késett a randiról. de én úgy megörültem :)
utána együtt nevettünk ezen
amúgy úgy tudom az angoloknál meg szabályosan késni ILLIK
ha pl meg van beszélve, hogy 8-kor vacsora, illik 9-re érkezni..
2012. aug. 31. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
ez nagyon durva. Mit zavarta volna, hogyha összefuttok meccs előtt vagy után?? Miért hagyod, hogy így bánjon veled? Tedd fel magadnak a kérdést, hogy boldog vagy-e a kapcsolatban, amikor találkoztok, hogy érzed magad és lehet-e erre a kapcsolatra építeni? És a pasira tudsz számítani?
2012. aug. 31. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
előző vagyok
szóval annyit akartam ezzel, hogy szerintem illene teret engedni a másiknak, elvégre nem fogorvoshoz megy időpontra...
2012. aug. 31. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 anonim válasza:
Második vagyok.
Nem, ultimátumot sem adnék inkább. Már rég kirúgtam volna.
Emberszámba se vesz. Mikor véletlen együtt vagytok, akkor mit csinálto, ha meg szabad kérdeznem?
2012. aug. 31. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
Először is ezentúl utazzon ő hozzám. A randi idejére készülnék valami tartalék programmal, ha megint felültetne.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!