Miért mindig a vidámabb embereket (akik próbálnak pozitívan gondolkodni) érik a legnagyobb csalódások?

"vidámsággal leplezem hogy szomorú vagyok:))"

És jó érzés pofán köpnöd magad?

Engem nem érnek csalódások. Hogy így belegondolok még sosem ért. Pedig örökké fülig ér a szám, mind magányomban, mind társaságban egyaránt. Sosem vagyok rossz kedvű, bár vannak nekem is pillanataim, de azokat inkább úgy nevezném, hogy szükségesek a kiegyensúlyozott élethez, amikor is mélyen magamba merülök és töprengek dolgokon, egyszóval elvagyok magamban.

A pozitív gondolkodás amúgy valóban nem célravezető. Inkább realistán kell, elvonatkoztatni önmagadtól és komoly empátiai érzékkel beleképzelni magad más, mások helyzetébe. És akkor nem érnek meglepetések. Pláne mert, míg nem ismered őt és nem bírod ezt a lépést megtenni, nem vársz el tőle, tőlük semmit. Így pedig csak kellemesen lehet csalódni, kellemetlenül aligha.

Szóval: Engedd el az egót! Nagyon nehéz, de a hasznodra váljék.

"Engem nem érnek csalódások. Hogy így belegondolok még sosem ért. Pedig örökké fülig ér a szám, mind magányomban, mind társaságban egyaránt. Sosem vagyok rossz kedvű..."

Az emberi élete során megtapasztal mindent akár szerelem, öröm, bánat, és a csalódást is. Komolyan mondod, hogy most kijelented ezt, hogy te nem csalódtál és ezt magad is elhiszed? Te ritka egy boldogtalan ember leszel...