Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ezt miért mondta? Bővebben lent!
Együtt vagyok egy férfivel. 10 nap múlva leszünk egy évesek. Csakhogy neki van felesége, és nemrég született meg a babájuk is.
Azt mondja, hogy szeret engem, és én is szeretem őt, nagyon! De tegnap azt mondta, hogy ha majd helyre akarja hozni a feleségével a kapcsolatát, akkor majd időben szól nekem.
Ez mi? Ezt hogy érthette? Lehetséges ilyenkor már "időben szólni"? Mit tegyek? Ezzel csak azt érte el, hogy rám hozta a frászt. Mostantól félhetek minden nap, hogy éppen mikor mondja azt, hogy ennyi volt.






























Azért mentem bele, mert beleszerettem. Tudom, okos ember nem csinál ilyet. De nem tehettem róla.
és azt tudom, hogy szeret, mert azt mondta, hogy elmondta a feleségének, hogy van valakije.(márha elmondta, én ezt soha nem tudhatom meg) Ez még régebben történt.





Nem mondta el a feleségének, tuti.
Legalább őszinte, veled csak szórakozik egy kicsit, de a feleségével tervezi a jövőjét.
Igen, bármelyik nap mondhatja, hogy ennyi volt, ráadásul minden felelősséget lerázott magáról, hiszen ő "megmondta" előre.
Ne pazarolj rá egy percet se többet.





Elképzeltem azt (fantáziám beindult :D ), hogy mi lenne akkor, ha mondjuk véletlenül neked is becsusszanna egy baba. Vajon akkor mit reagálna a pasi?
Ne haragudj, hogy ezt írom, de naív vagy, ha azt hiszed, hogy valaha is ott fogja hagyni a családját érted. Esetleg akkor, ha már tényleg nem szereti a feleségét. De ő szerintem egyszerűen csak egy pernahajder, aki jól szórakozik a családján kívül. Te vagy a kis játékszere. Meg, hát ugye azért te sem akarod, hogy életed végéig két nő között ingázzon?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!