Menjek vagy maradjak?

Harmincöt éves nő vagyok.Az életem a kezdetektől fogva nem volt egy tejszínhabos leányregény, és sajnos most is felhős kissé...Huszonkét évesen lettem anyuka, férjhez soha nem mentem. Borzasztóan rossz körülmények között éltünk, de a kisfiamnak mindent megadtam. Közben az apukája elhagyott, egyedül maradtam, de még így is be tudtam fejezni az egyetemet és maradéktalanul ellátni életem értelmét. Amikor 3éves lett, megismerkedtem egy aranyos sráccal, aki nagyon szerette a fiamat és engem is. Nemsokára született egy kislányunk, az életem tökéletes lett...volna, ha a párom egy szép napon be nem jelenti, hogy rájött: a saját neméhez vonzódik és már nem akar tovább önmagának hazudni...másnap elhagyott minket. Soha, akkor sem és azóta sem haragudtam rá. Nagyon jó barátok maradtunk, azt hiszem, ezt a kislányunk érdekei is megkívánják. Amikor hirtelen, minden átmenet nélkül beteg lett a kisfiam, megismerkedtem egy külföldi, háromgyermekes, háromszor elvált, valamikor nagyon jómódú férfival. Tudom, a múltja nem a legjobb ajánlólevele, hadd legyek éppen ezért egy kicsit a védőügyvédje: az első házasságában veszítette el a szüzességét, a felesége azonnal terhes maradt, viszont a kapcsolatuk nem működött. A férfi két év után feladta és elköltözött otthonról.A nőnek és a kisfiuknak otthagyta a házat és egy egekig érő gyermektartást. Majd megismerkedett egy nála nyolc évvel idősebb olasz donnával, aki teljesen elvette az eszét, és kérte, házasodjanak össze. A nőről az esküvő után kiderült, hogy szkizofrén, két évig próbálkoztak, körbeutazták a világot, majd elváltak. Pikpakk. A harmadikat már akkor ismerte. Egy társkeresőn bukkant rá. A nő minden álma egy fényes esküvő volt, hát megadta neki.És vele együtt a rengeteg pénzt is... És utána természetesen a hőn áhított két gyermeket is. Aztán jöttek a veszekedések, végül a nő kidobta.A gyerekekkel fenyegetőzött, majd vitte a vagyona háromnegyedét, a céget, a kocsit és a nyaralót. Hát nagyjából ennyi. Én amikor megismertem már csak árnyéka voltam önmagamnak, éppen a kisfiam életéért harcoltam egyedül. A kezelések méregdrágák voltak, az utolsó fillérig mindent odaadott nekünk, hogy megmentsék a drágámat, mindhiába. Egyik pillanatról a másikra ment el, sosem fogom tudni feldolgozni a hiányát. Máig nem tudok beszélni róla. Ez a férfi, aki közben a párom lett, végig ,mellettem, mellettünk állt, mindenben számíthattam rá, ő lett a mi családunk. A kislányom imádja, apukának szólítja. Mindhárom gyermeke félidőt tölt nálunk(egy hét anyunál, egy hét nálunk), nagyon szeretem őket, a kislányom testvérként tekint rájuk. Két éve élünk együtt, és bizony ez a két év nagyon kemény volt. Én dolgozni kezdtem, mára én lettem a családfő, hiszen jól keresek, magas pozíciót töltök be, mindent meg tudok adni a családomnak. Viszont van bennem egy sötét, mély és fájdalmas lyuk. Hiány. Mindig három saját gyermeket szerettem volna, ez annak idején a párommal nem sikerült...Most úgy éreztem, eljött az ideje ennek a lépésnek, "összeértünk", és az idő is sürget...Nos, a válasz volt az, amin megállt az eszem,-a párom kijelentette, csak akkor hajlandó gyermeket nemzeni neke, ha utána elmegyek, és sohe sem jövök vissza. Azt mondta, érti, hogy szükségem van egy kisbabára, és hajlandó is megadni nekem ezt az "ajándékot", de a gyermekről nem hajlandó sem tudomást venni, sem gondoskodni, hiszen ő nem szeretne már gyermeket. A nevét sem hajlandó adni neki, és amint teherbe esek, el kell mennem. Az igazat megvallva csak pislogtam. Ugyanis a kapcsolatunk elején még közös gyermekről és házsságról beszélt...Hát ennyi lett belőle. Belementem. Önálló nő vagyok, megállok a saját lábamon, nem gond. És így legalább a "donort" is ismerni fogom, nem igazán érhet meglepetés. Harmadnapra, amikor intézkedni kezdtem az elköltözésünkkel kapcsolatban, meggondolta magát. Azt mondta, nem tudna elengedni, és apukája akar lenni a közös gyermekünknek. Viszont házasságot nem akar.Én viszont végre stabilitást szeretnék. Talajt a lábam alá. Biztonságot. Megtalálhatom mellette vagy ez csak az én illúzióm marad örökre? Csupán sajnálatból segített nekem? Mond ilyet az, aki igazán szeret egy nőt? Menjek vag maradjak?