Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most mit kéne tennem?
A párom szakított velem pénteken. Pontosabban nem szakított, hanem "szünetet" kért. Másfél éve voltunk együtt. Az ok pedig az volt, hogy állítása szerint nem szerettem eléggé, vagyis Ő nem érezte, hogy szeretem.
Mindenki azt mondja, hogy szakítás után nem szabad hívogatni és üldözni a másikat. Viszont ebben az esetben nem tudom mi lenne a helyes. Ha nem keresem, akkor lehet, hogy még kevésbé fogja érezni, hogy fontos nekem és szeretem.
Mit kéne csinálnom?
A válaszokat előre is köszönöm.
Kapcsolatunk elején (kb. fél éve voltunk együtt akkor), barátom szintén ezt mondta. Nem szakítottunk, de őt nem is érdekeltem abban a 2-3 hétben. Én kerestem, folyamatosan próbáltam foglalkozni vele, már amennyire engedte. Annyira megijedtem, hogy elveszíthetem, hogy rögtön megtanultam kimutatni a szeretetemet. 5 éve vagyunk együtt.
Szerintem keresd, veszíteni valód így nem nagyon van. Ha szakítani akar, akkor így is-úgy is fog...
20/l
Jo a kerdesed. Belegondolva valoban nem kellene ot keresned, ha a sajat buszkesegedet nezed, illetve ha az igaz, amire az elozo valaszolok gyanakodnak, hogy ez csak urugy volt es valojaban van valakije.
Ugyanakkor meg amikor valaki kiir itt egy olyan kerdest, higy a parja nem foglalkozik vele, nem erezteti, hogy szereti, stb, akkor altalaban azt tanacsoljak neki, hogy hagyja el egy idore es ha igazan fontos a partnernek, akkor ugyis keresni fogja es nyomulni. Ha meg nem keresi, akkor az azt jelenti, hogy nem kell folytatni es remenykedni.
Szoval igen, egyreszt ha igazat mondott a parod, akkor valoban kellene ot keresned es ereztetni, hogy mellette allsz.
Ha kifogas volt ez valojaban, akkor meg felesleges az egesz.
De ezt mi innen nem tudhatjuk, csak habitustol es tapasztalatoktol fuggoen irjuk vagy az egyik, vagy a masik verziot.
Te milyennek ismered a parod?
Lehet benne igazsag, amit mond?
Oszintenek tunt, amikor mondta?
Miben maradtatok, mit jelent a szunet? Egyaltalan nem kommunikaltok, mint ket idegen, vagy azert tudni akartok egymasrol, mint ket barat peldaul?
Ha ezekre tudsz valaszolni, akkor tudni fogod, hogy mit kell tenni.
Ha a szunet fogalmat nem szabtatok egyenire, akkor en a koztes utat valasztanam a helyedben: egyszer megkeresnem (nem nyomulva, inkabb targyilagosan), hogy beszeljetek meg mit is jelent a szunet, ne us keresd, vagy igen, megis mit kepzelt el.
Abbol a beszelgetesbol sok minden kiderulne es megfeleloen tudnal cselekedni a tovabbiakban.
Először is köszönöm a válaszokat!
Utolsónak:
Biztos vagyok benne, hogy komolyan és őszintén mondta ezt és nem ürügy volt.
Ez a szünet pedig tulajdonképpen annyit jelent, hogy Ő azt szerette volna, ha a hétvégén át tudja gondolni a dolgokat. Valószínűleg azért, mert mostanában elég sok problémánk volt. Nem egymással, hanem úgy általában, és ez vezetett idáig, mert mindketten kikészültünk tőle.
Csak éppen ezért nem tudom, hogy keressem-e és ezáltal érezze, hogy bármikor számíthat rám, vagy inkább hagyjam, amíg ő keres.
Akkor viszont en beszelnek vele a helyedben, ha folytatni akarod a kapcsolatot.
A hetvege elmult, atgondolhatta, normalis, hogy tudni szeretned mit akar.
A párommal elég régóta élünk távkapcsolatban sajnos, ezáltal mi is megéltünk már hasonló helyzetet. Gyakran éreztem azt, hogy míg én 100%-ot adok a kapcsolatunkba, ő alig foglalkozik velem, és ami leginkább bántott mindig, hogy nem figyelmes. Szóval igen, én is éreztem úgy, hogy nem szeret (illetve nem éreztem a szeretetét), emiatt mi is voltunk külön már párszor. Ilyenkor a párom bár nem keresett úgy, hogy ténylegesen beszéljünk, de írt nekem sms-t csak annyival, hogy "szeretlek", illetve hogy "jó éjszakát" vagy hogy "hiányzol". Szerintem ez nem számít keresésnek, tiszteletben tartod a kérését, ugyanakkor tudatod vele, hogy gondolsz rá és mit érzel. Nekem mindig nagyon jólestek ezek a kis üzenetek szünet idején... :)
22/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!