Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kellett volna reagálnom?
A barátommal kb. 30 km-re lakunk egymástól, mindketten a szüleinkkel élünk még, 3 éve vagyunk együtt. Ő abban a városban dolgozik, ahol lakom, minden nap ingázik. Ezen a héten 2 nap nálam aludt, mert már nem volt olyan késő busz hazafelé, ez azt jelenti, hogy kb. összesen 5 órát együtt töltöttünk, de természetesen nem volt valami minőségi idő este fáradtan: kaja, fürdés, fekvés. Úgy volt, a hétfőt együtt töltjük, mivel akkor szabadnapos. De aztán vasárnap délután felhívták a szülei, hogy haza tudják vinni este kocsival, ha szeretné. Felhívott és megkérdezte, hogy állok én ehhez. Én mondtam, hogy menjen, ha akar, de persze tudta, hogy szeretném, ha legalább egy fél nap lenne, amit a héten normálisan együtt töltünk, ahogy megbeszéltük. Aztán végül velem maradt vasárnap este és hétfőn délelőtt ment haza.
Én azért éreztem magam rosszul, mert én azt szeretném, ha alapjában arra vágyna, hogy velem legyen, főleg, ha megbeszéltük előre és előtte csak ilyen keveset voltunk együtt. És bánt, hogy nem tudta azt mondani a szüleinek, hogy nem megy haza, mert velem szeretne még egy kicsit lenni, hanem felmerült, hogy hazamenjen.
Mi erről a véleményetek, túlzás, amit szeretnék? Csak én érzem, hogy ez nem normális?
És általában mennyi időt vagytok együtt?Te tanulsz még ő pedig már dolgozik,vagy te is dolgozik?
Mert azért ezek a körülmények is fontosak és nem derült ki a leírásból...
ja, és hát általában ennél azért több időt töltünk együtt
mostanában kicsit azt vettem észre, hogy nagyon vágyik haza, és már idegesít, mármint nekem túl sok, nem az a baj, hogy szeret otthon lenni, csak legyen meg az egyensúly és közben érezzem, hogy számára én vagyok a fontosabb, és nem csak azért, mert én kérem
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!