Hogyan kellett volna reagálnom?

Kicsit eltúlzod. Ahogy mondod, fárasztó a sok ingázás, a buszozás, sokat dolgozik. Lehet csak kimerült volt, és szerette volna kipihenni magát. De azt nem értem, hogy miért nem töltöttétek még együtt a hétfőt?

Talán az kellett volna hogy hazamegy, jól kipiheni magát, és együtt töltitek a napot.

„mert én azt szeretném, ha alapjában arra vágyna, hogy velem legyen”

Ezt nevezem úgy, hogy a kapcsolat-pusztítás első lépése. Itt kezded végérvényesen kerékbe törni, szétszaggatni és legyilkolni a kapcsolatotokat. Elvárod, hogy „alapból” érezzen valamit. NEM! Ilyen NINCS! Te szeretnél vele együtt lenni. Ez van. Olyan, hogy szeretnéd, hogy ő valamit érezzen, olyan NINCS! Mert emiatt feloldhatatlan vágy keletkezik benned, egyre több elvárásod lesz, amiknek nem felel meg, és onnantól kezdve nem vele törődsz, hanem saját magaddal, az önző vágyaiddal, amikkel őt bombázod, majd a képébe vágod, hogy mennyire nem törődik veled, és végül szakítotok.

Ha szereted, ha valaha is szeretted, nem várod el, hogy érezzen vagy akarjon valamit!

Én egyszer vártam el, hogy szeressenek. Rá kellett döbbennem, hogy a legönzőbb dolog a világon!

A szeretetet, a tiszteletet és a bizalmat ADJUK, nem pedig elvárjuk! Aki elvárja, az önző. A saját vágyait előbbre tartja a párjánál, de ez nem más, mint egy a szokásokba szépen csomagolt halálos méreg.

Én ezt semmiképpen nem nevezném hisztinek, sőt asszem értem, miért bántja ez a kérdezőt.

Mert ennek olyan mellékzöngéje van, hogy "maradhatok is, de csak ha te kérsz rá, mert ha rajtam múlna inkább mennék". És hogy maradt, így aztán olyan érzése lesz az embernek, hogy a másik egyfajta áldozatot hozott, miatta.