Szerintetek ez normális? :D a legeslegjobb barátnőm a pasiját választotta helyettem és már nem is beszélünk.

12-es vagyok, és a 15-öshöz szólnék, aki szerint kisajátító bnő vagyok, és milyen rohadt hozzáállás részemről az, hogy "ha nem szakít a csávóval, akkor nem állok szóba vele".

1. Én sosem akartam kisajátítani a bnőmet. Normális kapcsolatot akartam vele, olyat, amilyet az emberek a barátaikkal ápolnak, ha egészséges párkapcsolatuk is van. Ergo beszélgetni telefonon, alkalmanként találkozni, beülni valahova, üzizgetni, miegyebek. Szerintem ez normális.

Na most ezek NEM voltak meg, mivel a csávó elkezdett hisztériázni, mint egy utolsó cafka, vhányszor bnőm vázolni kezdte neki, hogy találkozna velem. Mert amúgy bnőmnek mindenről be kellett számolnia a csávónak. Esküszöm, szinte naplót vezetett ilyen részletesen, hogy: "Reggel 6-kor keltem, reggeliztem, felöltöztem, nyugi, nem vettem fel nagyon kivágott felsőt, dolgozni mentem, dolgoztam, ebédeltem, de nyugi, nem mentem ki a munkahelyről, nem találkoztam senkivel, hazafelé a buszon sem beszéltem senkivel, nem kell aggódnod..." És volt olyan, hogy bnőm kiment PISILNI, és nem vitte magával a telefont, a csávó meg persze kereste - mert az volt a "normális" a kapcsolatukban, hogy fél óránként beszélnek -, és mikor bnőm mondta, hogy csak a mosdóban volt, a csávó ordibálni kezdett a telefonba, hogy ne hazudozzon, biztos k*félni volt vkivel, tudja! Csak hogy egy kis ízelítőt kapjatok a srácból)

Szóval vhányszor bnőm vázolni kezdte, hogy jönne velem meg a 3. bnőnkkel kávézni, akkor jött a hiszti, meg hogy letörli magát facebookról (virtuális öngyilkosság, b@szki...), meg hogy már biztos nem szereti, és hogy ő kikészül egyedül, menjen haza, meg egyéb marhaságok... Bnőm ne tudott lelkiismeret furdalás, és utólagos veszekedések nélkül találkozni velünk. Én ezt nehezményeztem, és annak érdekében munkálkodtam, hogy normálisan beszélni és találkozni tudjunk. Ez közel sem egyenlő a kisajátítással, sőt, azt szerettem volna, ha a pasija nem sajátítja ki, szóval nem tudom, mi a fenére gondolt a kedves 15-ös.

2. Az meg hogy ne álltam szóba vele, míg a csávóval volt... Ez tényleg kemény húzás volt részemről, életem egyik legnehezebb döntése. Lehet, nem én vagyok a világ legjobb bnője, mert a világ legjobb bnője talán kitartott volna mindvégig a másik mellett, és vhányszor szükség lett volna rá, akkor ugrik és megy segíteni, aztán ha mégis pofára ejtik, és nem kell a segítsége, akkor ezt is elfogadja, és vár tovább, hogy mikor segíthet újra... Biztos ilyen az igazi, tökéletes bnő. Az, hogy miért nem így reagáltam, 2 okra vezethető vissza.

Az egyik önzetlen indok: annyira szeretem ezt a lányt, hogy fizikailag fájt, hogy szenvedni látom (sosem volt normális testvérem, ő olyan nekem, mintha a húgom lenne). Nem egyszer sírtam magam álomba amiatt, hogy nem tudok segíteni rajta, hogy még mindig ebben az agyrémben él (képes lett volna hozzámenni ehhez a pasihoz és gyereket szülni neki!), és nem igaz, hogy látja meg a lényeget. Úgy éreztem 1 év után, hogy nem vagyok képes tovább asszisztálni ahhoz, hogy tönkre vágja az életét. Inkább kivontam magam ebből, és tény, hogy könnyebb lett, bár nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rá.

A másik pedig önző indok: büszke ember vagyok, és rosszul esett, hogy mikor segítő jobbot nyújtok, nem fogadja el már sokadjára sem, és semmibe veszi az erőfeszítéseimet, amelyekkel segíteni szerettem volna.

Ennyi. Szerintem aki még nem volt ilyen helyzetben, az nem tudja, hogy milyen is ez. Sosem akarom még egyszer átélni. Remélem, hogy a bnőm most már okosan fog párt választani, és nem hagyja magát ennyire megtéveszteni még egyszer.

Egyébként milyen az "elszeretett" barátnőd?

Ő az, aki általában a buli központja, ő találja ki, mit, hol csináljatok, ő szervezi a happeningeket? Szerinted ő a csinosabb, vagy te?

Most mit kell leugatni a kérdezőt?

Igen én barátnőm is ilyen volt és tudod mit? Vannak ilyen emberek akik tudat alatt képtelenek a boldogságra. LEhet barátnődnek már anniyra hiányzott az af@rok meg férfiasság, hogy nem veszi észre egy igazi férfi nem ilyen?

Én már rég feladtam azt a lányt pedig régen sokat jelentett nekem. Ő három fiú testvér s egy részeges, nő gyűlölő apa mellöl keresett mindig "kiugrót", hogy más legyen az élete. Azóta legalább 6-7 pasi volt mind ugyanaz csak más arcal. Mind selejt, agresszív, iszákos, más anyuka/exfeleség/barát/gyerek érzelmiárnyékába élők akik nem bántak vele jól, nekem sírt folyton, vígasztaltam majd visszasunnyogott ez tényleg jó szó rá.

Ez a zavart, dadogó mondattal, tudod, hogy van ez elgyengülök stb. Ha bírta egyikkel 1évig elkezdett mással majd össze vissza csalta őket azt se tudva már mit akart az elején vagy a végén, mi is van. Csak a sírás meg a zavar mert senkinek se lehet ellentmondani, erősnek lenni aki a lába közé nyult. Nem bírtam tovább nézni. Már én sírtam helyette s mikor ott tartottam összetörném a telóját vagy képentörülném inkább fogtam magam s elsétáltam. Nem éri meg. Sose tanul a kárán s nem is fog. 3 év küzdést elvesztettem. Mindezt úgy, hogy tán tovább is melette áltam volna ha nem próbálja besározni az én kapcsolatomat is ami közben már vagy 4 éve tartott.

Mert már az is sok volt neki, hogy nekem jó. :(

Nem éri meg hidd el. Nem dudsz farkat növeszteni magadnak vagy neki észt vagy a fiúnak szívet. Itt csak te sérülsz meg sajnos. :(

"Szerintetek ez normális? :D a legeslegjobb barátnőm a pasiját választotta helyettem"

ezt egyébként hogy kell érteni?

a. Normális jelenség úgy általában, hogy ilyenkor a csajok leszarják a barátnőiket

b. A barátnőd nem normális, hogy a nem normális pasiját választotta?