Félek, hogy elveszítem! Jó ötlet volt belemenni ebbe a pár napos "mosolyszünetbe"?

Nemrég voltunk 2 évesek. Kb 2 hete észrevettem, hogy nagyon furák vagyunk egymással. Ezt úgy kell érteni, hogy már nem ölelgetjük egymást, nem puszilgatjuk, babusgatjuk a másikat, hanem csak éljük a megszokott kis életünket, ami szinte minden nap ugyanolyan.. Szóval eléggé unalmas.

Meg akartuk beszélni a dolgot, de ő elment anyjáékhoz, és ott aludt, pénteken is, tegnap is. Tegnap találkoztunk, hogy megbeszéljük, hogy akkor hogyan is tovább. Én nem állítom be magam szentnek, mert tudom, hogy nem vagyok az. Vannak hibáim. Megbeszéltük, hogy mindketten elbasztunk nagyon sok mindent. Ő azt mondta, hogy ő már úgy érzi, mintha csak megszokásból lennénk együtt.

Szeret, de már kezd átmenni ebbe az egész.. Igaza van, mert tényleg minden nap ugyanazt csináljuk. Már reggel tudjuk, hogy hogy fog telni a napunk. Ő is sírt, én is sírtam, de nem békültünk ki. Azt mondta, hogy neki kell egy kis idő, hogy át tudja gondolni a dolgokat. Először nem akartam belemenni, mert általában ugye ez rosszat jelent. De viszont én is tudni akartam, hogy mit érez pár nap után, mert végül is ugye így jön rá az ember, hogy mennyire is számít neki a másik.

De, nagyon félek, hogyha hív, hogy találkozzunk, akkor azt fogja mondani, hogy arra jutott, hogy nem érdemes folytatni. 2 napja egyfolytában csak bőgök, mint egy óvodás. Már most gyászolom a kapcsolatunkat. Reménykedni akarok, de nem akarom magam felesleges álmokba ringatni.

Nem mondta konkrétan, hogy mikor fog keresni. De én már komolyan nem bírom, már hülyeségekre gondolok, nem tudom lefoglalni magam, nincsenek barátaim, haverjaim, barátnőim, akivel elmehetnék valahova.. Nekem csak Ő van.