Mit tegyek? Tönkrement az életem.

2,5 éve vagyok a barátommal. Sosem volt teljesen tökéletes a kapcsolat, mert korai magömlése volt (értsd úgy, hogy volt hogy a gatyájába élvezett). Nagyon szerettem, orvoshoz jártunk, próbáltunk megoldást találni a problémára, de én még ennek ellenére is vele terveztem az életem, boldog voltam vele. Sajnos az anyósjelöltem szívből gyűlölt már az első pillanattól kezdve. Próbáltam nem figyelni az apró kis megjegyzéseire, meg arra hogy nem viszonozta a karácsonyi ajándékokat, ha náluk voltam, nem kaptam enni, stb. Reméltem, hogy majd megkedvel. Sajnos nem így történt. Egyre mélyebbre süllyedt.Felhívta édesanyámat hogy pánikbeteg vagyok, emellett sértegette , mivel szerinte nem ismeri a saját lányát és rossz anya... Aztán feljött a lakásomba, a szemembe vágta, hogy miattam rossz a szex( pedig már akkor is probléma volt ezzel, amikor még nem is ismert a párom, de neki ez nem számít) és hogy nem kellene együtt lennünk. Azóta nagy háború dúl, nem tehetem be a lábam hozzájuk, a páromnak hazudozik mindenféléről, és egyre rosszabb a helyzet. A párom védi az anyját, szerinte biztosan nem gonoszságból teszi amit tesz. Most jutottunk el arra a szintre, hogy a barátom velem már semmit nem csinál, másokkal eljár ide-oda, hozzám mindig fáradt, már azt sem tudom, mi történik vele egy nap. Azt állítja hogy szeret, jól érzi magát velem és szüksége van rám, de én nem hiszem már. Most végzek a sulival, komoly, felelősségteljes munkám lesz, félek az élettől, nagy lépések előtt állok, és most maradtam magamra, azok után, hogy mindig mindent megtettem érte. Nem tesz boldoggá semmi, gyűlölöm az életem, gondolkozok hogy véget vetek neki. Mit tegyek? Hogyan lehet ebből kilábalni? (Bocsi hogy hosszúra sikerült)