Depressziós lennék? Nagyon hosszú, de SOS, tönkrement az életem!
Bocsi, direkt írtam ebbe a kategóriába, mert itt sokan válaszolnak.
Hónapok óta olyan nyomott hangulatban vagyok, olyan kilátástalannak tűnik a helyzetem, pontosabban nem az, csak félek tőle, hogy ez örökre így marad és soha nem leszek már újra boldog. A legrosszabb az, hogy az agyam, a memóriám is mindig cserben hagy, ettől olyan szerencsétlen idiótának érzem magam. Például elfelejtem, hogy hol van a buszmegálló, ahol szinte minden nap felszállok a buszra, vagy nem tudom, hogy milyen nap van, zavarodottnak érzem magam. Lassú vagyok, nem tudom felfogni, amit mondanak nekem.
Próbálok tenni ellene, de úgy érzem, falra hányt borsó. Próbálok adni a külsőmre, kozmetikushoz mindig elmegyek, vettem új ruhákat is, amik tényleg tetszenek. Minden nap mozgok valamit legalább 1 órát valami jó zenére, kicsit már fogytam is (162 cm 60 kg vagyok :S). Odafigyelek rá, hogy mit eszek, de hiába, mert így is rondának és furcsának látom magam. Az egyetemen is próbálok a csoporttársakkal jópofizni, odamenni hozzájuk, mosolyogni, nemcsak egyedül gubbasztani valami sarokban, de ilyen helyzetben is van, hogy kudarcot vallok (hiába megyek oda, de nem tudok mit mondani). Ha valaki elhív valami programra (ritka), mindig elmegyek, pedig legszivesebben lemondanám, de tudom, hogy attól csak rosszabb lenne. Igazság szerint magányosnak érzem magam, mert a régebbi barátaimmal vagy teljesen megszakadt a kapcsolatom, vagy egyre kezdünk eltávolodni érzelmileg, újakat meg nem tudok kialakítani. Vagyis tudnék, de nincs a környezetemben olyan ember, aki úgy tényleg a BARÁTom szeretne lenni (én próbáltam azt is), ahogy érzem, ők felületesebb kapcsolatra vágynak, olyan haverság szerűre.
Olyan érzést érzek, mintha valami köd képződött volna az agyam meg a testem köré, nagyon nehéz ezt elmagyarázni, még én sem érzetem ilyet. Kicsit mindig olyan kívülállónak érzem magam, de nemcsak az emberekkel szemben, hanem az egész világ mintha különvált volna tőlem. Amikor kisebb voltam, és elkezdődött a jóidő, mindig csak egy szavamba került, összeállt az egész banda, fiú-lányok, száguldoztunk bicajjal a városban, nevettünk hangosan, kiabáltunk, olyan határtalanul szabadnak és boldognak éreztem magam, és úgy éreztem, hogy „enyém” a világ (pedig rettentő csúnya voltam, sokkal csúnyább, kövérebb és ápolatlanabb, mint most, de nem érdekelt egyáltalán). Most viszont hogy bejött a jóidő, azt érzem, hogy egyedül semmi kedvem kimenni, de nincs is, akit kihívhatnék, ha valaki esetleg mégis méltóztatik rám időt szakítani sűrű dolgai közepette, akkor csak azt érzem, hogy milyen szar senki vagyok hozzájuk, nem vagyok se szép, se kiegyensúlyozott, se boldog, nekem nincs életem, amiről mesélhetnék, velem nem történt semmi, ami elmondhatnék, ha meg az érzéseimről beszélek, csak addig jutunk, hogy szedjem már össze magam. Tudom, hogy nem rosszból mondják, de rám nagyon rossz hatással van.
válasza:Lehet, hogy ez már depresszió. Mondjuk az elég furi, hogy elfelejted hol van a buszmegálló. Dokinál voltál már, hogy ő mit mond?
Én azt javasolnám neked, hogy menj el sportolni, valami közösségi sportra. Pl. tánctanfolyam, nordic walking (amit ugyan egymagad csinálsz de mégis emberekkel együtt mész kirándulni)
Ha valamiben jó leszel, akkor megnő az önbizalmad is, illetve lesz miről mesélned a többieknek.
Egy barátság pedig igenis felszínesen kezdődik és ha működik ha összeköt benneteket valami, akkor elmélyülhet. Ha te rögtön mély barátságokat akarsz kötni azzal elijeszted a többieket.
Amiről te beszélsz az egy elég gyerekes elképzelés, kb ilyesmi: "Akkor leszel a barátom?"
Legyél ápolt , akkor lesz olyan ember, akit nem az fog érdekelni, hogy mennyire vagy szép a mai normák szerint.
válasza: válasza:"Olyan érzést érzek, mintha valami köd képződött volna az agyam meg a testem köré."
Ilyet én is sűrűn érzek, csak eddig még nem sikerült ilyen jól megfogalmaznom, mint neked. Meg az egész, amit leírtál olyan ismerős érzés, én is sokszor kívülállónak érzem magam, teljesen másnak, mint a többi ember.
Szerintem próbálj meg ne agyalni a világ dolgain, legalábbis nekem az segített. Meg ne akarj görcsösen barátkozni, hanem ahogy sikerül, csinálj olyan dolgokat, amik örömmel töltenek el (már ha van ilyen:))
én azóta kezdtem egy kicsit jobban a "Földön járni", amióta befejeztem az egyetemet és nincs időm annyit a semmin gondolkozni, ja és amióta együtt vagyok a barátommal, mert az boldogsággal tölt el.
a legfontosabb szerintem, hogy próbáld azt kialakítani magadban, hogy igenis vagy olyan jó, szép, okos stb... mint a többiek.
L25
válasza: válasza:kanggo jumps! Az is egy nagyon jó sport ahhoz, hogy feldobd magad. Pörgős jó zene, táncszerű mozdulatokkal, fogyókúrádat is segítené. Mindenképp közösségben próbálj sportolni. Hatásosabb, mert nagyobb kedved van csinálni és valamilyen szinte bizonyítani is akarsz mások előtt.
Szedj vmi vitamint. Az omega3 segíti az agyműködésedet, talán a memóriád is javul kicsit tőle.
De sztem ne akarj csak azért odamenni vkikhez és jópofizni, mert agyban tudod, hogy ezt kellene tenned. Biztosan nem hozza a várva várt eredményt, mert ráerőszakolni magadra valamit, ami egyébként nem jön be, nagyon nehéz Kívülről is látszik, és nem kelt jó benyomást. Mivel elég összeszeetten és értelmesen írsz feltételezem, hogy normális vagy, ha egyetemre jársz akkor nem vagy hülye sem, és 162 cm-rel 60 kgval nem vagy kövér sem. El kell fogadnod és megszeretned magadat. Addig nem tudsz normális kapcsolatokat kialakítani,amíg hadilábon állsz saját magaddal.
válasza: válasza: válasza: válasza:Én először is megkülönböztetném a klinikai depressziót a "depi"-től, ami egy mostanában népszerű alternatív neve a szomorkás, apatikus állapotnak. Az utóbbinak lehetnek kísérői depresszív tünetek, ezek együtt sem adják ki a klinikai depresszió néven ismert tünet-együttest. Ha kiadják, akkor valóban depressziós vagy (ez esetben ezt kicsit kétlem), akkor viszont irány az orvos, mert az egy betegség, és senki nem tudja kihúzni magát belőle a saját hajánál fogva! Ez az adott betegség egyik lényege, vele jár, hogy külső segítség kell legalább az elinduláshoz. Aki azt tanácsolja, hogy "szedd össze magad!" az nincs tisztában e betegség lényegével, ennyi erővel mondhatná a gerincsérültnek is, hogy "kelj fel és járj!"
(Nekik hasznos lehet, ha utánaolvasnak. Mondjuk a Wikin, vagy használják a Guglit.)
Ami most jön az az én, szigorúan nem szakmai, hanem magán véleményem: Vannak depresszív tüneteid, ám nem éred el a súlyosan depressziós szintet, amit gyógyszeresen kezelni kellene. Viszont helytelen az én-képed és valószínűleg a test-képed is. Mindenképpen kérj külső segítséget! Ha eleve elutasító vagy a gyógyszeres kezeléssel (én is az vagyok, van ilyen), akkor pszichológustól.
E mellett hasznos lehet, ha lát orvos is, mert bár látszólag a bajod lelki eredetű, lehet, hogy segítene rajtad ha kívülről kapna a szervezeted segítséget. Most nem depresszió ellenes szerekre gondolok, hanem vitaminokra, nyomelemekre stb. Ha a vizsgálat során kiderül, hogy valamilyen hiányod van, ami szerintem lehetséges. De ne szedj be mindenfélét össze-vissza, inkább vizsgáljanak ki alaposan!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!