Vannak itt olyanok, akik későn érő típusok, sokáig szüzek voltak (20, de inkább 25-ön felül), később mégis megtalálták a párjukat, és boldog kapcsolatban/házasságban élnek? Pozitív történeteket várok!

Igazából sehogyan sem. én 27 évesen maradtam teljesen magamra, nőm sose volt, lehetett volna de elbasztam. Barátaim régen voltak, de mindet leválasztottam magamról, elég egy összeférhetetlen jellem vagyok, a későnérősség miatt, meg a rossz régi tapasztalatok miatt nem is nyitok már hosszú hosszú évek óta senki felé , akik meg közelednek felém azokat is szimplán ellököm magamtól. Iylenné váltam, hideg távolság tartó egyén.

Az ilyen többnyire régen lenézett, szarul szocializálódott gyerekekből lesznek a legagresszívebb, legfrusztráltabb, legtársadalomellenesebb állatok. Sokan még bűnözővé is válhatnak ,ha már annyira elfajzott állatok. Azért én ott még nem tartok, de tombol bennem az agresszió, de nem áratnék igazán senkinek sem. Egyszerüen a kielégítetlen nemi vágyak, az egyedüllét állatira marcangol belül, egyszerüen tombolsz. Ha nincs miben levezetni a dühödet /nekem sport/ akkor azért elég súlyos dolgok történhetnek, talán meg sem éred a holnapot....

Valóban hazudja az aki azt mondja jó neki egyedül.

Egyszerüen megkattansz, és rossz kilátaásaid lesznek a jövőre a magányban. De társaságban sem jó, egyedül sem jó. Nem találom a "helyem" e-világban.

Hogyan lehet kitörni? Jó kérdés. Marha nagy akaraterő kell hozzá, az egyszer biztos. Kellene külső segítség is, aki támaszt jelenthet, na de honnan legyen, ha egyszer nincs senki, akivel olyan viszonyban lenne? Ráadásul ahhoz is kellene valaki, hogy az illető eljárjon valahová szórakozni, hacsak nem megy el egyedül, de úgy meg legtöbbször senki sem szeret menni. (Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy barátok kellenének ahhoz, hogy barátokat találj mondjuk egy új társaságban, szóval már az elején meg van lőve a dolog.)

Nem azt mondanám, hogy aki mondjuk gyerekkorában kimarad a társaságból, az nem lesz szimpatikus. Lehet, hogy szimpatikus lesz, csak mégis "kívülálló" marad, akivel nem tudnak mit kezdeni mások. És persze fél is közel engedni magához másokat, mert mondjuk retteg attól, hogy kinevetik vagy lenézik a múltja miatt, azért, mert pl. nincs társasága. A "jó nekem így" persze általában "terelés", csak úgy mondja az ember, hogy mondjuk leszerelje mások kíváncsiskodását, vagy hogy önmaga számára megpróbálja elviselhetőbbé tenni a helyzetet. De tegyen bármit is, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy "levegőnek" nézik majd, szemben másokkal, akikre néha ráír valaki, vagy telefonon rákérdeznek, hogy él-e még, esetleg el tud menni valakikkel szórakozni.

Sanyarú sors, nem is igazán értem, miért ad ilyeneket az élet. Nyilván senkinek sem fenékig tejfel az élet, és csak nagyon kevesen vannak olyanok, akiknek mindig minden sikerül, de nem tudom felfogni, mire jó az, ha valaki mondjuk gyerekkorától kezdve szenvedni kénytelen (mondjuk attól, hogy rájön, hogy ő maga a saját boldogságának az akadálya).

Igen, ez a kívülállóság ez egy elég tetű dolog, ezt én is érzékelem már nagyon régóta. PErsze szar a beilleszkedés, nekem nem is megy szinte soha. 27 éves-es vagyok ismét, és az a helyzet,hogy igaz, ha nem alakult ki baráti társaság,vagy szétszéledt, akkor kaszton kívülivé válsz úgy 24 éves kortól felfelé. PErsze laza, nagyon felületes viszonyok lehetnek = lófaszszal. De már ilynekor kialakultak a baráti körök, amig elég zártkörűek. Nem is azért mert nincs lehetőség a belépésre ,hanem a jellegük miatt. Egyszerüen ezekben mindig megvan a közös téma, mindneki ismeri am ásik magánéletét, és ilyen napi magánéleti ismerösökről való pletykálkodásokkal telik a dumájuk nagy része, amihez nekem közöm nincs, egyiket sem ismerem, mér kötne le a téma, amiről ők nagyon jól tudják miről beszélnek, de nekem fogalmam sincs. Egyszerüen lehetetlen az ilyen körökkel szót érteni. Valóban csak am egtűrt kategoriáig leszel elég. A másik meg,hogy tényleges barátok nélkül szar valóban szórakozóhelyre menni, én meg még mellette táncolni is rühellek, meg alkoholizálni is. TEhá totál felesleges.

Egyedül a sportlétesítményekbe szeretek járni, de ott szintén megvannak már a klikkek mindig is, csak maximum felületes viszonyok vannak, nőzni meg kizárt, az össze jópicshát kiséri a palija. Szarügy....

Igazán aki idiág jutott, az csak annyit tehet,hogy fizet a boldogságért, egyhéten egyszer vagy ahányszor tellik a keretből elmegy az ember egykét prostihoz, aztán ott lehet lazulni. Még a végén össze is jöhet bármi, de legalább ott szóba áll veled valaki, még ha az indító löketet a pénz adja is meg, de akkor is...

Én a "lassan húsz éves" vagyok.

Prostizásról esetemben szó sincs, nem kívánnék ilyesmivel élni, ellenben attól nagyon tartok, hogy már nem is lesz lehetőség a kitörésre.

Ez a problémám már általános iskolás korom óta... voltak haverok, de ennyi. Középiskolában is csak a haver kategóriáig jutottam néhány osztálytárssal ill. évfolyamtárssal, de ennyi. Tovább senkit, egyszerűen az égegyadta világon senkit nem érdeklek!

És ez az ami a legrosszabb, hogy úgy érzed, nincs senki, aki esetleg gondol rád (nem feltétlen lány), nem jutsz eszébe senkinek sem, hogy elhívjon valahová, nem jársz társaságba a melón (vagy sulin) kívül, és ez teljesen megemészt a végére...

Nagyon remélem, hogy nem fogok a prostizásig eljutni, és még fiatal éveimben utamba akad néhány lány, akiknek érdemes lesz udvarolni...

De ez a besavanyodás már az agyamra megy.

Ez nem siránkozás, egyszerűen csak leírtam, hogy mi a helyzet, de sajnos nagyon úgy fest, hogy ez még egy darabig nem is fog megváltozni.

Ezek a hozzászólások egyáltalán nem siránkozások, ahogy a fentebbi enyém is, úgy a többi sem, ezek csak tényközlések, hogy lássák a többiek,nincsenek egyedül, másnak is ganéfos az élete, és részben vagy egészben nem tehet róla igazán, így hozta a sors.

Előző, az hogy senki nem kér belőled úgy nagyon iazán, az azért lehet,mert nem vagy olyan vibráló egyéniség biztos, vagy nincs meg a közegedben senkivel sem az a közös érdeklődési ,stílusi szint ami annyira összekötné az embereket. Vagy lehet,hogy nyitnak feléd, de te sosem teszed meg a következő lépést, ami mélyítené a viszonyt haverságból ,felületes viszonyból valami mélyenszántóbb felé. Sajnos még a barátság is pont olyan melós dolog mint a párkapcsolat, abban is tudnod kell a másik fél számára érdekes, megnyerő, izgalmasnak lenned, hogy akarjon veled foglalkozni a továbbiakban, nem elég csak úgy elválaszolgatni neki erre arra. nagyon rá kell hangolódva lenni a szituációkra, és nagyon érteni kell ennek a mikéntjét is. Ez meg nem mindenkinek megy.

Párhuzam van a nincs egyetlen barátom sem, és soha nem dugtam nőt között is. Személyiség függő.

Én is ez vagyok, de régen, valamikor nagyon rég más voltam, csak az évek során jött a lelki leépülés, és egy totál antiszoc állattá váltam. Már magamtól is megijedek néha, és rádocsálkozom, hogy mi az isten történt velem.

Utolsó ismét nagy igazságot szólt...

14-15 éves koromban jól elvoltam, és most, 18-19 éves koromra lettem antiszoc. Pedig élnem és virulnom kéne, épp most nem kéne elcseszni a fiatal éveket, de bakker, a szilvesztert is egyedül töltöttem... Mennyivel jobb lett volna valami nagy buliban, vagy legalább haverok között.

27 es vagyok, előző, figyelj....

én 27 éves vagyok most, és még sose volt senkim. Amúgy jah, én is kb akkor tört ki rajtam az antiszociság mint rajtad. Eltelt keményen 10 év úgy ,hogy soha, de soha nem voltam szórakozni, soha de soha egy nőt nem akartam meghódítani, és az összes régi havert is leépítettem a faszba. Most ott tartok,hogy csak akkor vagyok emberek közt,ha útcán megyek, meg a sportlétesítményben, de ott sem szólók senkihez sem.

CSak azért írom, mert te is valószínüleg ilyen fényes jövő elé nézel. Eltelt a 20 as éveim, de mivel eddzettem, meg egyetemet is végeztem, így nem érzem hogy hátrányban volnék, mert egyrészt egzisztenciában bőven jó vagyok, az egészséges életmódom miatt jobb fizikumban, kondiban vagyok mint bármely tini/ vagy huszas elei, és abban is maradok, bár ez a tíz év egy nagyon tökéletes, de mégis érzelmileg állati üres időszak volt, úgy érzem annyira nem vesztettem sokat.

Egyrészt a tökéletesen elégedett vagyokot elértem, mert tettem amit tennem kellett.

Másrészt a tökéltesen boldogtalan vagyok szinten vagyok perpillanat, de ez még változhat.

Mág három évem van harmincig, további 15 évem van amig még minimum tud vonzó lenni egy átlagfickó, én talán még továbbis az életmódommal, ennyi idő alatt bőven be lehet pótolni ezt azt, ami boldogságot adhat.

Az elkövetkezendő három évemben végig úgy tervezem,hogy képes leszek a legmenőbb, legigényesebb fizetős lányokat végigbaszni, és azzal bőven be tudom pótolni az eddigi nőhiányomat, minőségi szexben bőven lesz részem.

Szóval igazán csak és kizárólag annyit vesztettem ezzel a tök üres érzelmű tíz évvel, hogy én nem tudok nosztalgiázni, nem tudok örömteli pillanatokra visszagondolni, ami jó érzéssel töltene el, nincs mit felidézni, tíz év kb 1 évnek tűnik, annyira klisé, egyhangúan tökéletesen telt minden nap/hónap/év.

Ha nincsenek az életedben "checkpointok" amik valami fordulatot, valami emlékben jegyezhetőbbet adnának, akkor tíz év is egy évnek tűnik, és az a baj,hogy ez bizony tartalmatlan életet eredményez, ami időpocsékolásként is felfogható. De még számomra egyáltalán nem késő, és bőven van lehetőség pótlásra érzelmi szinten.

Egyébként meg a bulizások, bandázások annyira nem hiányoznak, mert nem voltam sose nagy haverkodós típus.

A nőzésről meg annyit, hogy azért van elég sok olyan ember, aki túl van már vagy 3, 4 viszonyon, mint szarul sült el, szerelmi bánat gyötörte, és most hasonló idős mint én, és senkije nincs. Akkor ő mivel van előrébb? Semmivel, csak annyi,hogy ő már baszott.

Nekem viszont annyiból érdekes, hogy 27 évesen még elmodhatom, tud meglepetést adni az élet, nekem még előttem van első szexuális élményem, az első csók is, ami eddig senkivel nem akartam bevállalni,minden nőt hagytam a francba inkább, másra koncentráltam, meg akkoriban még kevesebb volt az önbizalmam mint ma, bár ma se teng túl, csak kívül belül tökéletesen más emberré váltam mint az a selejt ami régen voltam.

Sokan meg már 27 éves korukra rommá szexelték magukat, már egy olyan tök átlag, hétköznapi dolgonak élik meg, mint egy reggelizést, vagy egy seggmosást. Nem biztos ,hogy nekik azért annyival jobb.

Én neked azt tudom tanácsolni ne add fel, a sorozatos kudarcok ellenére is vegyél erőt magadon.

Azzal ha bevonulsz a sarokba gubbasztani, nyavajogni "már megint nem jött össze, minek próbáljam meg

újra " sehova nem vezet

Ezen az oldalon hasonló kérdésekhez sokan írják hogy mekkora nyomorék a kérdező,

csak oda kéne menni egy lányhoz magabiztosan és már az övé is. Sokszor magam sem értem ezeket a tanácsokat

ők komolyan gondolták-e.

Jómagam is hozzád hasonló személy, rengetegszer próbálkoztam különféle módokon amiket megemlítenék hiszen

ahogyan mondani szokták mások hibáiból is sokat lehet tanulni.

Sok "szerencsés srác"- már az iskolában megismerkedik első barátnőjével, a gond ha az ember a bunko parasztok

((minden közöség, azon tagajaira gondolok akik vagánynak hiszik magukat, körülöttük forog a világ stb.)) miatt

nem túl népszerű örül ha az iskolában töltött időt kihúzza atrocitások, balhék nélkül.

szerencsémre az utolsó évekre már sikerült elfogadtatnom magam, és ők elkönyveltek egy ritka furcsa egyének.

Sokáig voltam diákmunkás. Sokszor volt , hogy lányok voltak a munkatársaim DE mindegyikük jóvalta idősebb nálam.

megint csak bukás. Ennek ellenére mindig próbáltam valamit kitalálni amiről beszélgethettünk, a munka is igy

gyorsabban telt.

Aztán sulit befejeztem elkezdődött munkás éveim. A szerencse ismét szembeköpött ugyanis, hol dolgoztam szinte

mindenki már majdhogynem nyugdijas volt az átlag életkor kb 30 lehetett, mivel én ott voltam.

Hétvégente annak ellenére, hogy sokszor nincs kivel de eljárok discoba. Igazából sosem szeretem

((jobban kedvelem ha ismerősökkel valahova beülünk iszogatunk beszélgetünk) viszont addig sem esz othon

a penész. Az oldalon sokan irták merj kezdeményezni csak meny oda hozzájuk bemutatkozol meghívod őket

valamire, hát én nem tudom mit csináltam edig rosszul de mindig mindenki elküldött melegebb éghajlatra

volt, meg se szólaltam álltam kiszemeltem mellet odajött és elzavart de az is már megesett hogy a barátnője

elém ugrott és elrántotta a tömegbe, egy alkalommal pedig sikerült két

ribancnak lehúznia, odajöttek beszélgetni meghívtam őket megitták, --elmegyünk WC-re várj meg , félrenéztem és

eltűntek a tömegben. Sokszor figyeltem másokat a székben ücsörögve ők mit csinálnak másképp de még nem sikerült

rájönnöm nemegyszer láttam hogy valaki egyszerűen úgymond hátba támadott egy lányt és 5 perc múlva már kézen fogva

mentek ki, engem meg már azért is elküldtek mert ránéztem.

Dolgomat tovább nehezíti a nők bosszantó szokása, hogy még a WC re is barátnőjükkel mennek ki. És mint

megtapasztaltam ha együtt vanak engem hiába csak az egyikük érdekel mindkettőnek meg kell tudnom felelni.

Hasonló témákban jó pár hozzászólás szerint az utcán presszokban is lehet ismerkedni. Hát felvilágosíthatnának

hogyan mert mindenhol csordákba verődve látom az embereket. Talán oda kéne mennem a kb 5 fős társasághoz, hogy

"Hello mindenkinek XY vagyok mivel töltitek szabadidőtöket ezen a napsütötte délutánon?"