Most próbáljam elfelejteni?

hát ha nincs rá semmi esély, hogy a jövőben (pl suli miatt) közelebb kerüljetek egymáshoz, akkor én nem próbálnám meg.. bár tudom milyen érzés amikor látsz valakit és beszélsz vele és mégsincs ott és jólenne..... de ha távkapcsolatnak indul az kicsit bajoss... am meg ha annyira bejöttök egymásnak, ugyis elkezditek. :)

sok sikert

Vágj bele.

Én úgyan így ismertem meg a mostani páromat,már van közös gyerek is:)

Keressetek egy közép utat,hogy hol taliztok.

Mi peste mentünk,mert elsőre egyikünk sem akart 230km-t utazni (vagyis ő akart,de így jobb volt).Nálunk ekkora volt a távolság.

Itt jó lenne tudni, hogy hány évesek vagytok? Elsősorban amiatt, hogy a szülők hogy engednék?

Én 17 éves vagyok (lány) a párom 16, és közöttük 100 km (2 órás út) van. Eleinte nagyon nehéz volt, mivel apukámék nem nagyon engedtek le hozzá (nekem kellett menni, mivel őt pedig egyáltalán nem engedték el - csak mert ugye általában az a "normális" hogy a fiú megy a lányhoz, ami szerintem nem feltétlenül szükséges). Eleinte hazugságokkal elég rizikósan tudtunk csak találkozni, aztán úgy a 3. hónap környékén tört meg a jég és már letudtam úgy menni, hogy apu tud is róla. Már fél éve vagyunk együtt. Kb mi is kéthetente tudunk találkozni. (Ez alatt a fél év alatt 14szer találkoztunk.) És ezek csak egynaposak, reggeltől estig. Az ottalvásba még nem mentek bele apuék, de majd augusztusban már lehet róla szó. :)

Aznap pedig, amikor találkozunk, én pl hajnali 3kor kelek. Kb 1-1,5 órát vesz igénybe a fürdőben, hogy "készre gyártsam" (gondolom itt mindenki érti hogy miről van szó :$) magam. És kb 5 körül pedig már elindulok otthonról. És így fél 8kor vagyok ott. Szóval elég húzós megoldani (főleg ha valaki hozzám hasonlóan szeret délig aludni), de nem lehetetlen. ;)

Azt hiszem elég jól ismerem a távkapcsolat egyéb buktatóit. Elsősorban valóban az a gond, hogy nagyon hiányoztok egymásnak, és rossz hogy nem lehettek még akkor se együtt, amikor valamelyikőtöknek nagyon szüksége lenne rá.

Én javasolnám, hogy próbáljatok meg Skype-ra áttérni. (Mi is ott beszélünk.) Az MSN-be az a gond, hogy a hangsúlyt nem tudod érzékelni, ami elég fontos, mondjuk egy feszültebb helyzetnél, hogy ne alakuljon ki belőle vita. (Mi ilyen módon már vesztünk össze csúnyán, és a végén kiderült hogy egyikünk se azt akarta kihozni, amit a másik beleképzelt.) Szóval javaslom a Skype használatát. Ott is ugyanúgy lehet webcamozni. ;) És akkor már látjátok és halljátok is egymást. :)

Nagyon nehéz egy ilyen kapcsolatban élni ez tény. Sokan (köztük néha én is) azt mondják, hogy "de legalább sokkal jobban örülünk ha végre tudunk találkozni, és nem unjuk meg egymást olyan hamar". Ez valóba így van, csak az a gond, hogy emellett a jó oldala mellett van rengeteg rossz oldala is, és ha épp nagyon ki vagytok borulva hogy nem lehettek együtt, akkor ez édeskevés vigasznak.

Összességébe véve, én itt azért példáztam magammal, hogy fel tudd mérni nagyjából, hogy mik várnak rátok egy ilyen kapcsolatban. Ezek után már nektek kell eldöntenetek, hogy vállaljátok-e így is. :)

Én csak sok sikert és persze végtelen kitartást (amire szükségetek is lesz) kívánok nektek hozzá, és remélem, hogy sikerül majd nektek is megoldani, hogy boldogok lehessetek. ;) :)